A PP 10. szülinapja alkalmából megrendezésre került 4 beszélgetésünk közül az utolsó a Sound…. and more című volt, amely – ahogy a címével is utaltunk rá – elsősorban a Pro Progressione zenei projektjeivel foglalkozott, de a beszélgetésben sok más téma is előkerült, amelyet vendégeink, Gryllus Samu és Weyer Balázs magukkal hoztak. A beszélgetést a PP Sound pillérért felelős Salgó Viktória vezette.
blog
„A legnagyobb kihívás minden fél számára a komfortzónából való kilépés”
Születésnapi beszélgetés-sorozatunk harmadik alkalmán, április 27-én a kulturális örökség kérdése volt központi témánk. Négy vendéget hívtunk meg erre az alkalomra: Vicze Magdolnát, Bayer Árpádot, Bőczén Árpádot és Czakó Mátét. A beszélgetést Paukovics Gergő, a témához kapcsolódó PP Cult pillér menedzsere vezette.
„Rájöttünk arra, hogy mennyire fontos lenne ezt küldetés-szerűen csinálni”
10 éves szülinapunk négy beszélgetése közül a másodikkal a szociálisan elkötelezett művészetek témáját jártuk körül.
„Online Szabihidat!”
Ahogy azt az elmúlt hónapokban sokszor elmondtuk, 10 éves lett a Pro Progressione! Úgy gondoltuk, hogy egy ilyen kerek évfordulót illik emlékezetessé tenni, és méltó módon megünnepelni: hogy egy kicsit fordított logikával élve most ne csak csináljuk, de beszéljünk is arról, amit csinálunk. Rendeztünk tehát egy online kiállítást, és szerveztünk hozzá négy beszélgetést – hiszen a PP munkája alapvetően négy pilléren alapul.
Csapatépítés a karantén alatt
A Careers in the Common Good szervezet azért jött létre, hogy lehetőséget nyújtson a kelet-közép-európai fiatalság számára, akik ugyan szembesülnek a helyi és globális problémákkal, de sokszor nincs lehetőségük arra, hogy átlássák, értékeljék a lehetőségeiket, és egy olyan karrierutat válasszanak, amely megfelel az érdeklődésüknek, és kamatoztatni tudják tudásukat.
„Elképesztő végiggondolni és megérteni, hogyan ér el hozzánk a múlt üzenete”
Czakó Máté a Journey to the Beginnings (Utazás a kezdetekhez) színházi kalandjátékának kitalálója, művészeti vezetője és rendezője volt. Színházi kalandjátékokat, az általa TAG-eknek (Theatrical Adventure Game) keresztelt élményeket már korábban is hoztunk létre együtt, ilyenek voltak például a margitszigeti FUTÓSZÍNHÁZ, vagy zsámbéki Y.EAST fesztiválra készült Szentivánéj. Jelenleg ismét az őskor interpretációján dolgozik a Pro Progressione-val (a projekt címe: Our Shared Heritage – Vucedol Culture). Most a Journey projektről mesélt nekünk: