A Pro Progressione története

A Pro Progressione egy magyar művészeti szervezet, amely hazai és nemzetközi kulturális együttműködések révén köti össze a különböző művészeti ágakat és képviselőiket. Ezen kapcsolatokból született számtalan kreatív ötlet mentén amatőr és profi művészek, a kulturális szféra szereplői és más – nem művészeti – területek szakértői találkoznak és kezdenek el együtt gondolkozni, hogy a sokszínű projektek keretein belül új és formabontó válaszokat adjanak korunk kérdéseire.

10. születésnapját ünnepli a PP. Ezt pedig nem csak januárban elindult blogukkal és visszaemlékező blogbejegyzéseinkkel) de egy (a jelenlegi helyzetnek megfelelően virtuális) kiállítással, és ehhez kapcsolódóan négy (magyar nyelvű) beszélgetéssel is ünnepeljük.

Pp Hird

Az indulásról és az azóta eltelt évekről így mesél a Pro Progressione alapítója és egyben ügyvezetője, Petrányi Barna:

“Több mint tíz éve alakult a Pro Progressione. Az első évek útkeresése után hamar az Európai kortárs előadóművészet fő sodrában találtuk magunkat, az évek alatt rengeteget érdekes élménnyel és tapasztalattal gazdagodva. Nekem ez egy személyes történet – hiszen mára szakmai karrierem túlnyomó többsége a PP-hez kötődik – rengeteg bizonytalansággal és kérdéssel a kezdetektől a mai napig.

Ez egy különleges évtized is volt. Ritkán adatik meg, hogy legalább visszatekintve koherens ívet láthassunk. A Pro Progressione-ban minden év jobb volt mint az előző: több élmény, több program, több partner és szép lassan több munkatárs is, ami nekem is újabb s újabb feladatokat, felelősséget adott.”

Kiallitas Entrance

Az évfordulóhoz kapcsolódóan sokat gondolkodott a csapat, hogy milyen emlékezetes módon lehetne azt megünnepelni – és az aktuális helyzet mit tesz lehetővé -, míg végül megszületett a virtuális kiállítás ötlete. Ennek “helyszínéül” pedig olyan felületet választottunk, amelyről bátran kijelenthető, hogy különleges hely egy kiállítás számára. A kiállítás ugyanis egy olyan platformon (Miro) valósul meg, amelyet napi szinten használnak a PP tagjai, de egészen más célra. A Miro alapvető funkciója eredetileg az, hogy vizuális hátteret biztosítson a különböző projektek és folyamatok érthető bemutatására. A mindennapi használat magában hordozta az ötletet: miért ne lehetne a platformot más, kreatívabb és összetettebb célokra is használni, és a Pro Progressione eddigi teljes „életét” bemutatni?

A tárlat időrendi sorrendben járja végig a kiemelt projekteket, amelyeket a PP eddig megvalósított: az egyes termekben a projekteket illusztráló fotók és különleges projekttárgyak mutatják be az elmúlt évtized történéseit. A kiállítást egy átfogó katalógus is megörökíti.

A kiállítás létrejöttéről így mesél Barna: “Sokat gondolkodtunk, hogyan mutathatnánk be ezt a 10 évet és rájöttünk, a PP olyan, mint egy ember – tárgyakat gyűjt maga köré emlékek gyanánt. Így született a kiállítás s a katalógus ötlete, hogy ezeken a furcsa, másoknak elsőre keveset mondó ’kacatokon’ keresztül mutassuk be, milyen volt ez az út, miket gyűjtöttünk össze magunk köré. Messze nem tudunk mindent megmutatni, minden tárgyat elővenni, amit hordozunk magunkkal a mind nagyobb s nagyobb irodákba, pincékbe, kiállításokra, mégis ez a néhány tárgy jó összefoglalót ad egy évtizedről.”

A rendhagyó kiállításhoz 4 beszélgetés is kapcsolódik, a Pro Progressione munkássága ugyanis négy fő pillérre épül. A PP Social, a PP Cult, a PP Arts és a PP Sound nevet viselő pillérek fókuszában a társadalmilag elkötelezett művészetek, a kulturális és természeti örökség interpretációja, az egyedi produkciók létrehozása és a zenei hagyományok őrzése és továbbadása áll – a beszélgetések (amelyek résztvevői olyan vendégek lesznek, akik szorosan kapcsolódnak az egyes pillérek projektjeihez) alapvetően a pillérek által felvetett témákat járják körül, de szóba kerülnek más olyan kérdések is, amelyek a diszkussziók résztvevőit munkájuk során aktívan foglalkoztatják.

Kavezo

A kiállítás beszélgetései:

Április 22. 18:00 Arts…. and more
Beszélgetőpartnerek: Makra Viktória (Banquet for Bees), Bognár Anita (Y csoport), Tömör Miklós (VALYO)
A beszélgetés moderátora Pallag Sára, a PP Arts projektmenedzsere

Április 23. 18:00 Social… and more
Beszélgetőpartnerek: A beszélgetés résztvevői:Simon Balázs (Utcaszak), Móga Piroska (Y Csoport), Csaba Viktória (Indahouse)
A beszélgetés moderátora Hajdú Fanny drámapedagógus, többek között az Academy projekt művészeti vezetője

Április 27. 18:00 Cult… and more
Beszélgetőpartnerek: Vicze Magdolna (Magyar Nemzeti Múzeum), Bayer Árpád (Open History), Bőczén Árpád (KÖME), Czakó Máté (Ziggurat projekt)
A beszélgetés moderátora Paukovics Gergő, a PP Cult pillér projektmenedzsere

Április 29. 18:00 Sound… and more
Beszélgetőpartnerek: Weyer Balázs (Hangvető), Gryllus Samu (Átlátszó Hang)
A beszélgetés moderátora Salgó Viktória, a PP Sound projektmenedzsere

“Élvezzétek a kiállítást, jöjjetek velünk ezekre az utakra s ha ott voltatok velünk valamelyik őrült programon, emlékezzünk rá együtt, ünnepeljük közösen! Azt remélem, hogy 10 év múlva újra lesz egy kiállítás, ahol még több tárgyat tudunk megmutatni addig pedig gyűjtögessünk közösen élményt, tapasztalatot s mentsük el őket egy-egy ilyen kacatban és az egymás iránti nyitottságban, érdeklődésben, ami a PP alapköve!” – ajánlja Barna a kiállítást

A kiállítás április 22-én 18 órától nézhető meg, az alábbi linken keresztül.

A kiállításhoz kapcsolódó korábbi blogbejegyzéseket itt olvashatjátok el.