10 éves szülinapunk négy beszélgetése közül a másodikkal a szociálisan elkötelezett művészetek témáját jártuk körül.
A beszélgetés moderátora Hajdú Fanny drámapedagógus, a CSÁO! drámapedagógiai műhely alapítója volt. Fanny független munkáin túl régóta dolgozik együtt a Pro Progressione-val is (főként a Play! Mobile és az Academy for Actors of Social Change projektekhez kapcsolódott eddigi munkája) de jelenleg is a PP Social pillér kulcsszereplője: az ACADEMY+ és az Academy for Actors of Civil Change projektek szakmai vezetője.
Az április 23-án 18 órától megrendezésre került Social… and more beszélgetésre három vendéget hívtunk: Móga Piroskát, Csaba Viktóriát és Simon Balázst.
Piri egyszerre színész, rendező, színházi-nevelési szakember, az Y csoport alapítója és művészeti vezetője. A társulat repertoárjában a közelmúltban jelentek meg a beszélgetésünk témájához szorosan kapcsolódó színházi-nevelési foglalkozások, ezen felül Piri a nemrégiben indult What’SAP projektünk művészeti vezetője. A What’SAP a társadalmilag elkötelezett színház mindhárom aspektusát involválja, így a kétéves projekt hátrányos helyzetűekkel együttműködve hoz létre és ad elő színpadi alkotásokat, majd ezek továbbjátszási lehetőségeit keresi – immár új közegben. A projekt célja, hogy az alkotási folyamat segítségével társadalmi változást idézzen elő.
Viki az IndaHouse Hungary operatív munkatársa, aki napi munkáján felül – önkéntesként – gyerekeket mentorál, emellett táncos, tánctanár és frissen végzett drámapedagógus is – ez utóbbi terület irányába a Pro Progressione Academy for Actors of Social Change és Play! Mobile projektjei indították el, amelyeknek aktív résztvevője volt.
Balázs az Utcaszínházi Alkotóközösség Egyesület (UtcaSZAK) alapítója, rendező, aki a Zsámbéki Színházi Bázis és a Bárka Színház alapításánál is fontos szerepet töltött be. Fanny kérésére a Pro Progressione és az UtcaSZAK 2013-2015 között megvalósított, EXCEPT nevű projektjéről mesélt, amelynek alapvető célja a szociális művészetek hivatásként való elismerését szorgalmazta olyan külföldi és magyar résztvevők segítségével, akik régóta dolgoznak ezen a területen.
Az EXCEPT projekt mikrobusza, amelynek oldalait Mocsár Zsófia alkotásai díszítették
Fanny ezen a ponton megkérte a vendégeket, hogy meséljenek röviden arról, hogyan kerültek kapcsolatba a PP-vel. Piri 2015-ben kezdett a Pro Progressione-val dolgozni, amikor olyan munkát végzett, amelyhez pályázati segítség kellett. Ennek a közös munkának a hatására alakult az Y csoport is, amely ernyőszervezeti tag lett a PP-nél – és ez a közös munka azóta is tart. A szociális színház műfajával Debrecenben találkozott először, ahol egy interaktív tantermi darabot nézett meg, és amely annyira a diákokra volt specializálva, hogy úgy döntött, hogy elkezd a TIE műfajával (theatre in education) foglalkozni – ennek hatására végezte el az SZFE színházi-nevelési kurzusát is. Viki egyik önkéntestársán keresztül találkozott az Academy felhívásával, és ugyan még nem tudta pontosan, mivel is fog találkozni, de jelentkezett a projekt nyári akadémiájára. Elsőre nem, de másodszor sikerült is bekerülnie, és itt olyan meghatározó élményeket szerzett, hogy drámapedagógiai képzésre is jelentkezett (és nemrégiben sikeresen el is végezte azt). Balázs a már említett EXCEPT projekten keresztül kapcsolódott össze a PP munkájával, a szociális művészetek felé viszont a Zsámbéki Színházi Bázis indította el: azt érezte, hogy ami itt szabad téren történik, az kiváló alapja egy „igazi” színházi előadásnak, és hogy ezzel sikerült valami nagyon újat kitalálni. Ezután sikerült egy pályázaton keresztül támogatást is nyerni Pulcinella közlegény című darabjukkal, amit olyan vidéki helyszíneken mutattak be, ahol a közönség nem is számított arra, hogy a színház műfajával foglalkozik, és ahol nem a színpadot, hanem az utcát használták az előadás hátterének. Mindezen tapasztalatokból nőtte ki magát az UtcaSZAK. A PP-vel és Barnával való közös munka alatt jött rá arra, hogy milyen fontos lenne ezt a munkát végezni, és hogy mennyi szakmai képzettség hiányzik, hogy ezt jól lehessen csinálni. A legjobban a mentálhigiénés szakemberek hiányoztak: azok, akik az első Utcaszakos csoportban voltak, ugyanis – megfelelő háttérgondozás nélkül nagyon hamar kiégtek. Az első csoportokban ráadásul képzett színészek sem voltak, és az is kiderült, hogy ez a munka másfajta tapasztalatokat igényel – szerencsére a csoport tagjai között nagyon kíváncsi emberek voltak, akiket rettenetesen érdekelt az élet, és akik a nehézségek és új kihívások közepette együtt csiszolódtak. Nagy tanulsága volt a kezdeti munkának, hogy Balázsék rájöttek: ezekben a közegekben sokkal többre van szükség, mint „csak” egy színházi előadásra. Az első EXCEPT idejére valós kérdéssé vált, hogy vannak-e nemzetközi szinten is szakemberek hasonló elvárásokkal és problémákkal.
Fanny ezen a ponton új kérdést tett fel a vendégeknek: mivel az általános tapasztalatok azt mutatják, hogy ennek a munkának a mai napig nincs meg a rangja, nem egységes a szociális művészetek gyakorlata és ezzel együtt mindenkinek csak saját definíciója van a szociális művészetek fogalmára, kíváncsi arra, hogy a vendégek hogyan fogalmazzák meg ezt önmaguk és a külvilág számára.
Viki saját értelmezése szerint olyan művészeti folyamatokról van szó, amelyeken keresztül vagy szociális témák kerülnek feldolgozásra vagy szociálisan hátrányos helyzetű közegek vannak bevonva az alkotás folyamatába. A beszélgetésre készülve jött rá arra, hogy a Budapesti Fesztiválzenekar TérTáncKoncert programja (amelynek Viki korábban már résztvevője volt) tulajdonképpen szintén egyfajta szociális művészeti projekt, és örömmel állapította meg, hogy hiszen „korábban is vettem már részt ilyenben, csak nem tudtam, hogy ez AZ”. Piri ismét megemlítette a beszélgetés elején már szóba került What’SAP projektet, hiszen ennek fókuszában éppen ez a kérdés áll: mivel nincs egységes kifejezés a szociális művészetek fogalmára, így nem is mindenki ugyanazt a színházi-nevelési munkát érti alatta. A kétéves projekt alatt a TIE szakértőjének számító Bethlenfalvy Ádámmal és francia, cseh és szerb partnerekkel együttműködve szeretnék azokat a szakmai alapvetéseket összegyűjteni, amelyek közös alapot adhatnának az ezen a területen tevékenykedő kollégáknak.
Csak néhány azok közül a definíciók közül, amelyeket a What’SAP projekt partnerei összegyűjtöttek a SOCIAL ART PRACTICES kifejezés kapcsán
Balázs szerint akár például az Örkény Színház munkája is tekinthető szociális művészetnek, hiszen a társadalom egy bizonyos rétege számára csinál színházat. Ő úgy fogalmazna inkább, hogy a szociális művészet olyan közeget céloz meg, ahol szociálisan nagyon sebezhető emberek vannak a kreatív alkotás lehetősége nélkül. A részvételiség szintén fontos – nem csak nézőként, de alkotóként is bekapcsolódnak a fent említett emberek a munkába, és az alkotás révén feltételezhetően mentális állapotuk is javulni fog. Ebben a gyógyító-segítő szándékban látja a folyamat kulcsát, ugyanakkor kihangsúlyozta, hogy nem jó ez a „lefelé tekintés”, hiszen ezeknek az emberek az életproblémái „a mi problémáink is lehetnének.”
Fanny összefoglalásul elmondta, hogy az elmúlt percekben körvonalazódott az, hogy a szociális művészeti projektekkel megcélzott embereknek mit adhatnak az ilyen programok, de fontos kérdés az is, hogy az alkotók számára mit ad ez a részvétel. Piri számára a közösség a kulcsszó, Vikinek pedig a feltöltődés érzete az, amit ettől a munkától kap. Balázs kicsit másképp látja ezt a dolgot: számára ez a munka rendkívül fárasztó, a Piri által említett közösséget pedig sokkal inkább alkotótársaival éli meg, és nem azokkal, akinek ezt a programot elviszik. Az viszont Balázs szerint tagadhatatlan, hogy a változás nagyon látványos a megszólított közösségekben. Fanny „címkéje” a remény lenne erre a munkára, és Balázs utolsó gondolatát megerősítve elmondta, hogy hihetetlenül felemelő látni, hogy azok a gyerekek mennyit kapnak és mennyit adnak vissza a közös munka során.
Fanny papírja a rap-szöveggel és életképek a nyári akadémiáról, 2019-ből
A beszélgetésre készülődve megkértük vendégeinket, hogy erre az alkalomra hozzanak magukkal egy olyan tárgyat, ami valamiért különösen fontos számukra, és amely egy olyan szociális-művészeti projektből maradt meg a számukra, amelynek résztvevői voltak. Fanny elsőként meg is mutatta vendégeinek azt a gyűrött papírt, amely az Academy projekt 2019-es nyári akadémiájához kapcsolódik, és amely egy rap-szöveget tartalmaz. Ez a papír számára a közösségi alkotás varázsát szimbolizálja, és azt, hogy ha hiszünk magunkban és másokban, csodákra vagyunk együtt képesek. Viki szintén erről a nyári akadémiáról hozott el egy tárgyat: azt a jegyzetfüzetet, amelybe a két hét alatt saját és társai fontos gondolatait gyűjtögette, és amelyhez kapcsolódóan bevallotta, hogy ha ezeket a következtetéseket akkor nem írja le, akkor nem indul el abba az irányba, amely felé mostani munkájával tart.
Viki emléke a Fanny által is említett nyári akadémiáról
Balázs nem készült külön tárggyal, de Piri kérésére bemutatta azt a próbatermet, amelyből a beszélgetésre bejelentkezett, illetve mesélt azokról a buszról, amely az EXCEPT projekt fontos kelléke volt, és amelynek három darabját sikerült megőrizni. (A buszról és a tárgyakról Balázs részletesen beszámolt a PP blogjában, az írást itt tudjátok elolvasni). Piri egy fotón mutatta be azt az Amfiteátrumot, amely Hernádszentandráson, az Indahouse kertjében található, és amely a tavaly az Y csoport és az Indahouse közös nyári táborának egyik emlékezetes helyszíne volt (a közös munka eredményeként elkészült produkciókat a tábor zárásaként itt mutatták be a gyerekek, a most bemutatott csoportkép pedig arra emlékezteti Pirit, hogy igazi kis közösségé kovácsolódtak itt a résztvevő gyerekek).
Piri csoportképe, amelynek hátterét a hernádszentandrási Amfiteátrum adja
A beszélgetésre a vendégek is készültek kérdésekkel, amelyeket zárásként fel is tettek egymásnak. Piri Balázst kérdezte arról, hogy vajon milyen útravalót adna pár évvel korábbi önmagának, ha visszaüzenhetne abba az időbe, amikor az UtcaSZAK indult. Balázs kis gondolkodás azt üzente korábbi énjének, hogy ne tagadja le „a valóság érdes felületeit.” A kérdések sorát folytatva Balázs Vikihez fordult: mivel a beszélgetésre való felkészüléskor felfedezte, hogy Viki eredetileg vegyészmérnök, arra volt kíváncsi, hogy mit tanult attól a folyamattól, amin a már említett nyári akadémia óta végig ment. Viki elmondta, hogy bár ő papíron nem művész, de kisgyerekkora óta kapcsolatban van a tánccal (előadóként és tanárként is), így Balázs konklúziójára („A vágyaid után mentél?) helyeslően bólogatott. Viki Fannyt kérte meg arra, hogy meséljen egy, a drámapedagógiai foglalkozásokkal kapcsolatos meghatározó élményéről, aki elmondta, hogy bár az kétségtelen, hogy a PP indította el ebbe az irányba, de mégis egy CSÁO!-s élmény jut most az eszébe: tavaly két kis csoporttal indítottak el foglalkozásokat, ám a közös munka személyes részét megszakította a járvány. Amikor az első hullám lecsengése után ismét lehetőségük volt találkozni, meglepve, ugyanakkor örömmel tapasztalta, hogy a két kis csoport egy nagy közösséggé formálódott – még annak ellenére is, hogy sokáig csak a virtuális térben találkozhattak. Legvégül Fanny Pirinek tette fel kérdését, és arra volt kíváncsi, hogy mikor olvasható majd az az írásos anyag, ami a What’SAP projekt tapasztalatait fogja össze. Piri elmondta, hogy bizonyosan készül majd ilyen anyag, de ennél sokkal fontosabbak lesznek azok a záró előadások, amelyek – a projekt tapasztalatait magukban hordozva – két év múlva lesznek láthatóak.
A beszélgetést teljes hosszában itt tudjátok meghallgatni.