Makra Viktória 2013-ban végzett a Színház-és Filmművészeti Egyetem színművész-bábszínész specializáció szakán, azóta független színházi alkotóként dolgozik – többek között a PP csapatával is – olyan produkciókban, mint a Banquet for Bees // Méhek című interaktív-ismeretterjesztő előadásunk.
De hogyan is került Viktória a Bees-be? Erről mesél most nekünk:
„Régóta dolgozom együtt a Pro Progressione-val és mindig újra és újra meg tud lepni a lányok kitartása, energiája, munkaszeretete és profizmusa. Így mondom, hogy „lányok”, mert, ha betérsz a Pro Pro irodájába akkor jókedvű, élettel teli lányokkal találkozol, akik vérprofik abban, amit csinálnak. Miért? Mert úgy érzem, hogy személyre szabottak a projektek és mindenki meg tudja találni benne önmagát. Így volt ez velem és a Banquet for Bees című előadással is. A budapesti művészközegnek, ami az átka az az előnye is. Nagyon pici, mindenki ismer mindenkit, belelátunk egymás életébe.
Ezért Petrányi Barna a Pro Pro vezetője pontosan tudta rólam, hogy mennyire fontos nekem az állat-és környezetvédelem. 20 éve nem eszem húst, 6 éve vagyok vegán, kiállok az állatok jogaiért, emellett komposztálok a belvárosban az 5.emeleti erkélyemen, nem veszek meg szinte semmit, ami műanyagba van csomagolva, a színházi fesztiválokról hozott repi textil táskával járom a Lehel téri piacot. Nincs autóm, biciklizem,újratöltöm a palackomat, ha vizet akarok inni és csakis használt ruhát és cipőt veszek, egyszóval elég durván tolom egy jó 10 éve ezt a környezetvédősdit.
Szóval amikor meghallottam, hogy egy dán környezetvédő rendező a méhek fontosságáról készül egy lecture performanszot létrehozni, hát, mit mondhatnék, repesett a szívem. Már a casting sem volt hétköznapinak mondható. Emlékszem, hogy egy fával kellett duettet készíteni, illetve a nap körül kellett körbeforogni, rettentő lassan. Aztán valamilyen állattá változtunk (én már nem emlékszem, mit választottam) és úgy jártuk a parkot. Christine-nel, a rendezővel azonnal egy hullámhosszra kerültünk, láttam, hogy benne is megvan az a jófajta, még nem veszélyes őrület, ami engem is jellemez. Különösen, ha munkáról van szó, szeretek elmenni a végsőkig és a legvalószínűtlenebbnek látszó ötleteket is kipróbálni.
Láttam, hogy Christine meg fogja adni erre a lehetőséget. Azonban volt egy kis bökkenő. A méz. Sokan nem tudják, illetve meglepődnek rajta, de a vegánok mézet sem esznek, hiszen egy méhecske az egész élete során egy teáskanálnyi mézet gyűjt, ez az ő téli táplálékuk,ha pedig mi elvesszük tőlük és cukros vízzel pótoljuk, azzal gyengítjük az utódokat. Az előadás végén azonban, a bankett asztalon megjelenik a méz, mint étel. Szóval hezitáltam, hogy elvállaljam-e. De Christine nyitott volt a párbeszédre és azt mondta, hogy minden nézőpont belekerülhet az előadásba, a méhészeké és az enyém is. Ezért egy nagyon izgalmas előadás született, mert minden szempontból körüljárja a témát, miközben a performatív elemek sem hiányoznak belőle. Méhekké válhatunk mi magunk is, meghallgathatjuk a kaptár hívogató hangját, találkozhatunk a virágokkal.
Szórakozva tanulunk, és szerintem ez egy lecture performansz lényege és célja. Az előadás nem akar semmilyen véleményt lenyomni a torkunkon, csupán kérdéseket vet fel. Egy ilyen színházi folyamat az ,amiben én mélységesen hinni tudok. Játék, felszabadultság, öröm, közös munka. És egy fontos téma, ami elgondolkoztatja a nézőket.”