Az ECHO II egy európai kulturális projekt, amelynek célja a festészet, a szobrászat, a grafikai tervezés, a divattervezés és az iparművészet területén dolgozó művészek meghívása új alkotások létrehozására, melyeket Görögország, Bulgária, Észak-Macedónia és Magyarország kiválasztott helyi hagyományai ihlettek. Észak-Macedóniában Marosi Panni vett részt magyar részről a rezidencián, és beszámolt nekünk ottani tapasztalatairól, amelyet itt olvashattok:
Marosi Panni vagyok, Budapesten élő és javarészt ott is alkotó festőművész. 2020-ban diplomáztam a Pécsi Tudományegyetem festőművész szakán. Azóta is aktívan alkotok és veszek részt a kortárs művészeti életben. Műtermem a Nyolcésfél inspirációs övezetben található, ami egy igazán izgalmas hely és jelenleg a különböző művészeti ágakban tevékenykedő fiatalok olvasztótégelye. Már több közös kollaborációt valósítottunk meg, eltérő diszciplínákban alkotó művészekkel.
Egy facebook poszt révén találtam rá a Pro Progressione által kiírt nyílt pályázatra. A felhívást olvasva már láttam magamat a Prespa tavat körülölelő, hűs árnyékot adó fenyvesek között festeni. Mivel ezt megelőzően már számos magyarországi művésztelepen vettem részt, tudtam, hogy milyen felszabadító kizökkenni a hétköznapi életteremből, és új impulzusok által vezérelve alkotni. Számomra egyértelmű volt, hogy a három megadott helyszín közül a Prespa vidéket jelöljem meg első helyen. Korábban több alkalommal jártam már Macedóniában és igazán nagy hatást gyakoroltak rám az ott szerzett élmények.
Óriási meglepetésként fogadtam, amikor csörgött a telefon és megkaptam a hírt, hogy a magyar és a macedón oldalról is engem választottak a residencyn való részvételre. Most már utólag megjegyezhetem, hogy ezt követően egy hosszas ugrabugrálást kísérő örömtánccal ünnepeltem egymagamban. Az egyetem alatt fél évet töltöttem Portugáliában az Erasmus program kapcsán és az ott szerzett tapasztalatok jó alapként szolgáltak az Echo II. residency programban való részvételhez.
A Prespa régió egy abszolút felfedezetlen, hihetetlen természeti és kulturális értékeket őrző vidékként tárult elém. A kiutazás napját két nagyon intenzív, programokkal teli hét követte, ami alatt részletes betekintést nyerhettünk a térségben élők hagyományaiba és mindennapi életébe.
Festészetemben igazán meghatározó szerepet töltenek be a különböző kultúrák tradicionális motívumai. Egyfajta additív komponálási módszerrel építem rendszerbe őket, ezáltal új kontextust és értelmet adva számukra. Művészetem fókuszában jelenleg, a képzeletben keletkező belső, intim terek és azok részleteinek vizuális megjelenítése áll. Ehhez óriási inspirációként szolgált a Macedóniában eltöltött 4 hét. Az ott alkotott három részes sorozatom. a régióból származó és arra jellemző motívumokból, elemekből épül fel. Olyan részlettekkel, ahol például az ortodox templom zugaiban megbúvó csodálatos ikonok, ötvöstárgyak találkoznak a reseni szeráj padlóját díszítő mintázatokkal.
A programban való részvétel, nem csak szakmai fejlődést hozott magával. Elsőre egészen szürreális volt belegondolni, hogy három, számomra ismeretlen művésszel fogok hosszú időt elölteni egy elszigetelt helyen, valahol Észak-Macedóniában. Utólag nyugtázhatom, hogy nagyon jó társaság jött össze és szoros szakmai és baráti kapcsolatok kötődtek. Egymás munkafolyamatait testközelből látva, önkéntelenül is rengeteget tanultunk a művészetről és egymásról. Emellett művészi szemszögből nyerhettem betekintést más nemzetek kultúrájába.
Nagyon hálás vagyok amiért lehetőségem nyílt arra, hogy részt vegyek a programban. Művészként igazán nagy összeszedettséget és rugalmasságot igényel egy külföldi residencyn való részvétel. Azonban még több előnnyel és lehetőséggel jár, és rengeteg inspirációval gazdagít.