A Careers in the Common Good szervezet azért jött létre, hogy lehetőséget nyújtson a kelet-közép-európai fiatalság számára, akik ugyan szembesülnek a helyi és globális problémákkal, de sokszor nincs lehetőségük arra, hogy átlássák, értékeljék a lehetőségeiket, és egy olyan karrierutat válasszanak, amely megfelel az érdeklődésüknek, és kamatoztatni tudják tudásukat.
A Pro Progressione-val évek óta együtt dolgozó CCG partnereikkel közösen hozta létre az ún. Youth Week programot. A program workshopjai olyan témákat érintenek, mint a klímaváltozás, food chain, felelős fogyasztás, mindfulness, önreflexió, valamint a munka világa különböző szektorokban.
A Youth Week ötlete három éve fogalmazódott meg először, amikor Eszter (Boros Eszter, a projekt koordinátora és egyben a CCG alapítója) a világ körül utazott. Azóta a világ a feje tetejére állt, de a küldetésük töretlen és azóta is lelkesen szervezik a Youth Weeket és rengeteg más programot is – egy csapat önkéntes segítségével.
Most Eszter mesél nekünk a Youth Week eddigi tapasztalatairól:
Akkor és Most
Az első Youth Week-et 2019-ben szerveztük, ami akkor még személyes részvétellel valósulhatott meg, így új ötletekkel felvértezve, lelkesen terveztük a következőt – és ekkor eljött 2020. Mint sokan mások, mi is át kellett hogy alakítsuk a terveinket és viszonylag gyorsan döntenünk kellett, hogy mit tegyünk: reménykedjünk, hogy a helyzet lehetővé teszi, hogy valamikor az év folyamán személyes találkozhassunk? Mondjuk le a rendezvényt? Váltsunk online programra? A csapatból senkinek sem volt átfogó tapasztalata az online workshopokkal kapcsolatban, de segítséget kértünk a velünk kapcsolatban állóktól – így folytattuk a munkát és lépésről lépésre fejlődtünk.
Várakozások vs Valóság
Tudtunk, hogy az online Youth Week másképp fog kinézni: az online esemény forgatókönyve sok szempontból eltér a személyes rendezvényétől. Az eső miatt ugyan nem kellett aggódni a tervezett kirándulás napján, de amiatt viszont igen, hogy valakinek megszakad az internet kapcsolata vagy éppen a mikrofonja nem működik. De találtunk új előnyöket is: olyan facilitátorok és résztvevők is csatlakozhattak, akik messzebb éltek, és nem tudtak volna utazni. A résztvevők saját, otthoni környezetükben tanulhattak egymásról és egymástól: a kamerát bekapcsolva bepillantást nyerhettek egymás életébe.
Ha az élet citrommal kínál…
Az élet nem citrommal kínált, ehelyett megkaptuk a 2020-as évet. A sikeres 2020-as online program tanulságaival pedig egy sor további online eseményt szervezhettünk meg az új évben… Olyan programokat, amiket akkor is folytathatunk, amikor a világ visszazökken a régi kerékvágásba. De tulajdonképpen mit is tanultunk?
- Közösséget online is lehet építeni. Nagyon örömmel látjuk, hogy korábbi résztvevőink nem csak velünk, hanem egymással is kapcsolatban maradtak. 2020. elmúlt… de az interkulturális csere megmaradt nekünk, nekik.
- Néha a közvetett fordítás a legjobb. A tíz nap intenzív személyes programot, közös főzést és együttműködést nem tudtuk egy az egyben az online térbe vinni (a szemünk is kiégett volna a képernyőt nézve), de ugyanazt a kulcsfontosságú tartalmat át tudtunk alakítani – egy kis technológiai csavarral – és digitális úton át tudtuk adni résztvevőinknek
- Mindent lehet, csupán akarni kell. Kitartásunknak és nyitottságunknak köszönhetően olyan eszközökkel kísérleteztünk, amelyekről korábban nem is hallottunk – ráadásul ezen eszközöknek köszönhetően több tucat új, izgalmas embert is megismerhettük.
Reményteli Várakozás
A tavalyi tanulságokkal gazdagodva alig várjuk a 2021-es Youth Weeket. A felelős fogyasztásról, a szociális vállalkozásról, a 21. századi munkaerőpiacról és egyebekről szóló műhelytalálkozók mellett a résztvevők saját projektté alakíthatják ötleteiket – szakértői útmutatás segítségével. A facilitátorok nem csak szakértelmüket osztják meg, hanem saját életútjuk csúcs- és mélypontjait is. Várjuk fiatalok jelentkezését Lengyelországból, Szerbiából, Szlovákiából, Csehországból, Magyarországról és Szerbiából: akik csatlakoznak, egymásról és egymás kultúrájáról tanulhatnak a kulturális esteken, kiscsoportos beszélgetéseken és önreflexión keresztül. Akár online, akár offline (a döntést májusban hozzuk meg, résztvevők biztonságát szem előtt tartva), olyan tíznapos élményre számíthattok, amelyet sehol máshol nem találtok.
Jelentkezni május 15-ig lehet a weboldalon, ahol több hasznos információt is találtok.”