A tavalyi Summer Academy után a trainee-k elkezdték a több hónapig tartó local work-öt – a magyar csapat a hernádszentandrási IndaHouse Hungary-vel. De hogyan is zajlik a közös munka? Erről kérdeztük a trainee-ket, Helénát, Vikit, Szilvit, Zsófit és Zalánt:
Mi a legizgalmasabb a local workben? És mi a legnehezebb?
Heléna: A legizgalmasabb, hogy sosem tudom, mire számítsak, mindig meg tudnak lépni a gyerekek pozitív és negatív értelemben is. Ez egyben a legnehezebb is. Nehéz néha hallani, ahogy egymással beszélnek.
Szilvi: Izgalmas kihívás, hogy a megtaláljuk azt a közös utat, melyen haladhatunk, olyan formákat, témákat hozzunk, melyekkel minél jobban be tudjuk vonni a srácokat és amelyek mentén el tudunk mélyülni velük. Nehéz, hogy ritkán találkozunk, így nehezebb ívet adni a folyamatnak, fenntartani a ritmust, az érdeklődést. Most, hogy a vírushelyzet miatt még hosszabb idő kimarad, ez még nagyobb kihívás.
Viki: Izgalmas megismerni egy másik oldalukról a fiatalokat. Eddig leginkább csak tanulási helyzetekben láttam őket, vagy kötetlen beszélgetések alapján tudtam meg róluk dolgokat. Érdekes látni őket szerepekben, vagy problémák megoldása közben. A legnehezebb folyamatosan fenntartani az érdeklődésüket és megtartani a bizalmukat.
Zsófi: Nagyon izgi az, hogy elkezdtünk megismerkedni a srácokkal, sajnos a covid miatt ez félbeszakadt. Várom, hogy folytassuk, és hogy tovább dolgozzunk azon, hogyan lehet safe space-t kialakítani ahhoz, hogy ők merjenek önmaguk lenni, megtalálják a saját motivációjukat a közös munkában, bizalmat szavazzanak nekünk. És azt hiszem, a legizgalmasabb a legnehezebb is egyszerre.
Zalán: A legizgalmasabb az, ahogy fokozatosan megismerkedünk a fiatalok gondolkodásával, feltárul előttünk világképük; korosztályukról, a barátságról, a szerelemről és a szexualitásról való gondolkodásuk. Próbálgatjuk, mi az, ami igazán hat rájuk, mivel lehet bevonni őket – tehát maga a kísérletezés is izgalmas. A legnehezebb pedig ugyanez: sokszor nem találni a megfelelő módszert a bevonásukra, a gondolkodtatásukra, aktivizálásukra. A helybeli elszigeteltség és a generációs különbségek is nehezítik ezt a munkát.
Milyen csoporttal dolgoztok? Mutasd be őket néhány mondatban!
Viki: A csoport 10, hátrányos helyzetű fiatalból áll, 6 fiúból és 4 lányból. Eddig sajnos még sosem volt teljes a létszám, a fiúk sokkal aktívabbak a foglalkozásokra járás tekintetében. Mindannyian középiskolások, 15 és 18 év közöttiek. Ismerik egymást régóta, de nem egy összeszokott csapat, bár vannak köztük rokonok és barátok is.
Zsófi: A csapat általában 6-7 fiúból és 0-2 lányból áll. Van két nagyhangúbb srác, akik magukkal viszik általában a fiúkat és sokat viccelődnek, trollkodnak. A lányok csendesebbek még, mert csak egy foglalkozáson voltak ott végig, lehet, hogy feszélyezi őket még az egész. A srácok közül a legfiatalabb 15 éves, a legidősebbek 18 évesek. A lányok közül az egyikőjükkel picit beszélgettem a naplóírásról az egyik feladat közben és érdeklődött afelől, hogy én miket írok.
Zalán: Borsod megyei roma fiatalokkal (15-18 évesek) dolgozunk.
Hogyan segíti a nyári Academy a mostani munkádat/munkátokat? Mit tudtok hasznosítani az ott tanultakból?
Heléna: Már az első alkalommal vittünk olyan gyakorlatokat, amelyeket nyáron tanultunk. Volt, amit nem a megfelelő időben alkalmaztunk, ami még korai volt. Volt viszont, aki nagyszerűen működött.
Szilvi: Az adott alkalom céljának, témájának megfelelően használunk ott tanult játékokat, módszereket.
Viki: Igyekszünk hasznosítani a nyári academy-n tanultakat, de sokkal gyakrabban nyúlunk az általunk már régebbről ismert és tanult módszereskhez. Egyelőre csak kis részleteket próbálunk beépíteni más módszertanokból, de reméljük, hogy a jövőben több mindent is tudunk majd hasznosítani. Én személy szerint a táncot / mozgást mindenképp szeretném valahogy beépíteni a foglalkozásokba.
Zsófi: A nyári Academyn kívül eddig csak egy fajta drámajátékos módszert ismertem részletesebben (Viola Spolin – Irondale Ensemble Project révén). Az Academyn nagyon kinyílt számomra ez a világ, rengeteg ötletünk jön onnan az alkalmak tervezésében, tudjuk referenciának is használni, hogy „Tudjátok az, amit az Urosékkal játszottunk… ja, ti nem azt játszottátok? Vagy nem pont úgy?” Ezáltal szerintem sokkal flottabbul megy a tervezés, mintha nem lenne egy ilyen intenzív közös élményünk a csapattal. Volt olyan is, hogy kipróbáltunk mozgásos feladatokat a nyári munkából inspirálódva és abból tanultunk, hogy nem így vagy nem pont akkor kellett volna csinálni.
Zalán: Azt hiszem, egyelőre főként Bethlenfalvy Ádám workshopjának egyik központi eleme, a TIE történetcentrikussága és a konvenciók alkalmazása az, amit tudunk hasznosítani; de nagyon izgalmas (bár nem a legpozitívabban sikerült) kísérlet volt Bulbulyan Sophie workshopjának mozgásos gyakorlatait alkalmazni, és valamennyire szerintem Urosék imprós-játékos workshopja is hatással volt ránk. Remélem, hogy a jövőben még többet tudunk hasznosítani az Academy-n tanultakból.
Mi az eddigi legfontosabb tapasztalatod a local work során, amit a többi partnerország teamjével megosztanál?
Heléna: A legfontosabb tapasztalatom, hogy nem lehet hátradőlni. Sosem szabad készpénznek venni a tinédzsereknél, hogy most aztán elkaptuk a figyelmüket. Mert két perccel később feje tetejére állhat a világ, de az is lehet, hogy az szippantja be őket, amire nem is gondoltunk.
Szilvi: Talán az, hogy nincs tökéletes követendő recept, a legfontosabb a figyelem, türelem, kíváncsiság. És nagyon hasznos, hogy minden alkalom után meg tudjuk beszélni a tapasztalatainkat, ezekből tanulva építkezünk tovább.
Viki: Az egy fontos tapasztalat volt az első alkalom után, hogy mennyi dolog tud félresiklani, hiába készülünk fel nagyon alaposan. Ha az első alkalmat megismételhetnénk, akkor sokkal több időt szánnék az ismerkedésre, a projekt bemutatására. Egy másik fontos tapasztalat volt, hogy a jelenetek (akár csak nézőként, akár résztvevőként vannak jelen a fiatalok) nagyon meg tudják őket fogni. Ezeket mindig nagyon élvezik, a többség szívesen szerepel is.
Zsófi: Főleg a nehézkes indulásról, bizalomkérdésről izgalmas beszélni, ezt igazából meg is tettük a 4 ország közös szupervízióján november elején. Azóta sajnos nem is voltunk Hernádszentandráson, mert a járvány miatt leállította a foglalkozásokat az Indahouse. Azt is szívesen megosztanám, hogy nagyon hasznos volt a nyári ismerkedés a csapattal és, hogy nagyon hálás vagyok Pirinek (Móga Piroska), Bethlenfalvy Ádámnak és a Pro Progressione-nak, hogy ennyire a gondját viseli a csapatunknak a nyár óta és segítenek mindenben, ami felmerül.
Zalán: Nagyon fontos a bizalom elnyerése, a kölcsönös szimpátia kialakulása. Ez egy olyan nullpont, ami nélkül nem lehet haladni, de kb. elkezdeni sem egy folyamatot. Nagyon fontos kicsit megismerni őket és megtalálni azokat a témákat, történeteket, gondolatokat vagy érzelmeket, amik igazán lekötik és érdeklik őket. Még az is ide tartozik, hogy nem szabad kudarcként megélni azt, ha valami esetleg nem úgy sikerül, ahogy elterveztük, vagy esetleg rossz végkifejlete lesz egy foglalkozásnak. Meg kell érteni, hogy ez is a folyamat része, amiből tanulunk és tapasztalunk. A tervünket és a céljainkat is meg kell próbálni rugalmasan kezelni.
Van esetleg olyan kérdés, amiben segítséget kérnél/kérnétek a többi teamtől?
Heléna: Én nagyon várom a többiek beszámolóját. Az pl nekem mindig segítség ha más szakemberek megosztják, hogy hogyan küzdenek meg a felmerülő nehézségekkel. Akar konkrét helyzetek tematizálásával.
Viki: Jó lenne még többet tapasztalni a francia csapat módszertanából, vagy esetleg látni őket, ahogy gyerekekkel dolgoznak.
Zsófi: Minden tapasztalatra kíváncsi vagyok, kérdeztük is tőlük a közös meetingen, hogy volt-e már velük olyan, hogy a fél csapat elhagyta a foglalkozást, ilyenkor mit csináltak, ők hogyan kapcsolódnak a csoportjukban lévőkhöz foglalkozáson belül és azon túl (pl. ha gyerekekkel dolgoznak, ők ismerőseik lehetnek facebookon?) hogyan kezelik a csoporton belüli konfliktusokat, bullyingot. Meg volt, hogy írtam az egyik csoportvezetőnek, hogy küldjön át egy anyagot, amit nyáron mutatott.