A Please ASK! projekt magyar előadása, a „Látod-e ezt a rózsabokrot? Ha elkezd hervadozni, tudd meg, hogy bajba kerültem”* egy különleges találkozás a tudomány és a művészet határán. Az alkotófolyamat során alkotók és tudósok együtt keresték azokat a pontokat, ahol a természettudományos gondolkodás színházi nyelvvé alakulhat. Most, a Theatre of Wonder Fesztiválon, Szófiában történt vendégszereplésünk után, élményeiket és benyomásaikat osztják meg velünk az alkotók.
Részt venni egy többnapos nemzetközi konferencián, különösen, ha az egy hosszabb együttműködés záró eseménye, pláne, ha mindez a tudomány és színház közötti kapcsolódási lehetőségek felfedezéséről szól egy olyan egyben sűrű és mégis szerteágazó élményanyag, melyről nem könnyű pár szóban beszámolni. Ami biztos, az az, hogy mind a nemzetközi, mind az interdiszciplináris megközelítés rendkívül inspiráló, és ha az út kezdetén egy-egy részeredmény még nem is kecsegtet tökéletes megoldásokkal, mindenképp arra sarkall, hogy ezt még valamilyen formában folytatni kell.
A Szófiában töltött napok egyik nagy öröme az volt, hogy láthattuk végre partnereink, az Arte Urbana Collectif (BG) és a Dafa Puppet Theatre (CZ) előadásait, melyek készülését én a rendezők havi beszámolóin keresztül végigkövethettem. Ami ebben újra meghökkentő volt számomra, hogy muszáj látnunk egymás alkotásait ahhoz, hogy értsük, miről is beszél a másik, mert még ha úgy is tűnik, hogy ugyanazokat a szavakat, hasonló módszertant használunk ezek leírására, az, hogy mit is jelent ez a színpadon, merőben más és más lehet.
Furcsa módon azonban nem az előadás-élmények lettek igazán meghatározók számomra, hanem az, hogy ezek a produkciók egy olyan konferencia keretében kerültek bemutatásra, melyen a színházi szakemberek és tudósok prezentációi kontextualizálták őket. Egyrészt ez rádöbbentett arra, hogy milyen fontossággal is bír, hogy egy-egy tudós a számára adott 15 percet milyen előadóművészeti készségekkel tölti meg élettel, és hogy ez bizony tanulható, és első lépés lehet a két terület összekapcsolására (e tekintetben Andrea Brunello és a Trentói Egyetem kezdeményezése számomra olyan minta, amit szívesen megvalósítanék itthon is). Számtalan kiselőadás során ismerhettünk meg különböző megközelítéseket – mindegyik egy-egy projekt keretében már bizonyított -, és ez arra is rádöbbentett, hogy mennyire meghatározó az a szociokulturális háttér, ahonnan érkezünk. A fejlett jóléti társadalmak kezdeményezéseiben mintha a poszthumán területek, a természet, a technológia, a világűr iránti érdeklődés lenne népszerűbb, míg a súlyos társadalmi krízisek közepette továbbra is az az elsődleges, hogy megtaláljuk, miként maradhatunk emberek egy végletekig dehumanizált környezetben.
Remélem, lesz még lehetőségem hasonló projektekben részt venni, és addig is folytatni ezt a munkát, kiaknázva az itt létrejött kapcsolatokban rejlő forrásokat. – Szivák-Tóth Viktor, a „Látod-e ezt a rózsabokrot? Ha elkezd hervadozni, tudd meg, hogy bajba kerültem”* előadás rendezője.
Míg Viktor a színházi és közösségi tapasztalatok felől közelít az élményhez, Lajos a tudományos szemlélet és a művészi kifejezés találkozási pontjait emeli ki. Két nézőpont, egy közös út: az evolúció történetétől a közös emberi történetig.
A természettudomány elviharzik a társadalom mellett, a kutatók kvantumszámítógépet építenek, hadront ütköztetnek, és kiszámítják az univerzum kvintillió (az 30 nulla!) évek múlva esedékes végső összeomlásának részleteit. De közben a társadalom nagyrésze nem érti a tudomány működésének alapjait, és már csak ezért sem bízik benne.
Statisztikai számítások – melyeket oly előszeretettel gúnyolnak – bizonyítják, hogy minél kisebb volt az egyes országokban a kormányzatba vetett bizalom, annál nagyobb lett a COVID-halandóság. Ez csak egy példa arra, hogy sokan a politika szolgálójának vélik a tudományt, és mert ez (is) tudomány iránti bizalmatlanságot szül, válság idején tömegek fizettek életükkel e tévedésért.
Mindez korántsem csak a laikus nagyközönség hibája. Sok kutató ügyetlen vagy türelmetlen a laikusokkal való kommunikációban. Mások alkati okok miatt alkalmatlanok az ismeretterjesztésre; Darwin például dadogott, és ezért sosem tartott nyilvános előadást. Pedig a társadalom többsége laikus, és bizony ők az adófizetők, akik a modern tudomány működését finanszírozzák. Nem volna tisztességes, ha a kutatók meg sem próbálnának enyhíteni ezen a feszültségen.
Véletlenül keveredtem ebbe a projektbe, és azért mondtam igent rá, mert intellektuális kihívásnak ígérkezett. Biológus vagyok, így a színészvilág teljességgel ismeretlen számomra. Gondoltam, itt majd más világképekkel és más gondolkodásmódokkal találkozhatok; kiléphetek talán a megszokott szellemi komfortzónámból. No ez sikerült is.
Tavasszal a Normafán tartottunk erdei műsorokat, most pedig Szófia egyik parkjában mutattuk be előadásainkat. Élveztem a szerepléseket, remélem, hogy ebből valami átragadt a nézőkre is. Megnéztem a cseh és a bolgár társaságok előadásait is, ők egészen mást gondoltak, és egészen mást valósítottak meg ebből a „tudomány a színházban” elképzelésből. A konferencia-előadásokból csak néhányat tudtam meghallgatni, de volt még jó néhány a programban, amit utólag sajnálok, hogy ki kellett hagynom. Talán legközelebb?
Mindez jó kaland volt, köszönöm!
– Rózsa Lajos, biológus, az előadás tudományos szakértője.
A szófiai konferencia a Please ASK! projekt részeként valósult meg, az Európai Unió Kreatív Európa programjának társfinanszírozásával, valamint a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.
Bővebben itt olvashatsz a projektről: https://pleaseask.eu/
*(Részlet Benedek Elek: Az aranyfogú királyfiak című meséjéből. Az előadásban a mese Benedek Elek gyűjtése nyomán inspirációként szolgál, és élőszavas formában, szabadon átdolgozva hangzik el.)