17mitost 2

17. Nemzetközi MitOst Fesztivál

A fesztivál weboldala

A 17. Nemzetközi MitOst Fesztivál 2019. október 2-6. között Budapesten került megrendezésre. A minden évben más országban helyet kapó rendezvény apropója az egyesület éves közgyűlése, mely alkalmat megragadva a MitOst meghívja barátait, az egyesület tagjait és mindenkit, akit érdekel a kulturális és civil aktivitás, tapasztalatcsere, közös gondolkodás és alkotás lehetősége, hogy részt vegyenek a négynapos fesztiválon, amit a MitOst berlini- és a fesztiválnak otthont adó ország helyi csapata szervez meg közösen.

Az első Nemzetközi MitOst Fesztivál Pécsett került megrendezésre 2003-ban, így a 2019-es év nem az első alkalom, hogy magyar város adott otthont ennek a színes és izgalmas programokból, kulturális tevékenységekből és képzésekből álló nemzetközi fórumnak.

A fesztiválra megközelítőleg 300 résztvevő érkezett elsősorban Európából és a szomszédos régiókból, de a világ számos más részéről is. Az esemény középpontjában a résztvevők által vezetett workshopok álltak, melyek lehetőséget adtak arra, hogy ki-ki bemutathassa saját kulturális és civil projektjeit, kezdeményezéseit, ebben a szférában szerzett tapasztalatait. A fesztivál szintén fontos célkitűzése volt, hogy helyet biztosítson az önszerveződő interkulturális együttműködések megalapozásának és kibontakozásának. Az esti kulturális programok részét képező filmvetítések, kiállítások, beszélgetések, irodalmi programok, koncertek és színházi eladások egyrészt a MitOst szellemiségét voltak hivatottak a befogadó városhoz közelebb hozni, mindeközben pedig elősegítették a kapcsolatteremtést a tagok, a partnerszervezetek és a helyi lakosok között is.

Projekt
menedzser

Pallag Sára, Bogdán Réka Orsolya, Petrányi Barna

Projekt időszak

2019 október

Partnerek

MitOst e.V. (DE)
Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház (HU)
FÜGE (HU)
Három Holló (HU)
Gólya (HU)
TRIP (HU)
Lumen (HU)
Pinkponilo (HU)
Gólem Színház (HU)
Stereo Akt (HU)
Scallabouche Színház (HU)
Műhely Alapítvány (HU)
Jurányi Suterene (HU)
Móka Kávézó (HU)
Szimpla (HU)
TASZ – Társaság a Szabadságjogokért (HU)