A PP Arts pillér célja, hogy nemzetközi kapcsolatain és projektjeink keresztül minél több hazai művésznek és szakembernek lehetőséget teremtsen a tanulásra, fejlődésre, kapcsolatépítésre. Ezért is ajánlottuk fel a Károli Gáspár Református Egyetem színháztudomány szakán tanuló hallgatóknak a részvétel lehetőségét a Stronger Peripheries projektünk belgrádi, színház-és társadalomelmélet fókuszú konferenciájára. Az egyetem Bozsaky Boglárka mesterszakos hallgatót delegálta, akinek kutatási témája a részvételi színház. Boglárka egy beszámolót is írt nekünk a konferenciáról, amit itt olvashattok.
„2024. május 28-31. között rendezték meg a belgrádi Színművészeti Kar társrendezésével a Towards Stronger Peripheries: New Coalitions and Policies of Solidarity (Az erősebb perifériák felé: új koalíciók és szolidaritási politikák) című nemzetközi konferenciát, amely a négyéves Creative Europe projekt záróeseménye volt. Már a konferencia címe is hangsúlyozta, hogy az előadások, beszélgetések, workshopok és művészeti programok a művészetek megjelenési mechanizmusaihoz és self-marketingjéhez, a közösségi színházhoz, a kulturális perifériákhoz, valamint a decentralizációs és dekolonizációs politikákhoz kapcsolódnak a kultúrában. Külön hangsúlyt kapott az észak-déli kapcsolatok elemzése a színházi politikákban és gyakorlatokban, a dél-európai művészeti színterek önálló fellépései, valamint a megfelelő támogatási rendszerek kidolgozása. A déli koalíció (Southern Coalition) egy informális hálózat, amely tíz európai ország tizenegy kiemelkedő művészeti szervezetét és három kutatóintézetét tömöríti. A hálózat célja az elszigeteltség leküzdése, valamint a művészek, kulturális szakemberek és közönség készségeinek, valamint ehhez kapcsoltan a részvételiség fejlesztése.
A konferencia előadásainak főbb témái között szerepelt Ksenija Markovié Bozovic beszámolója a dél-európai fókuszcsoportos kutatási eredményekről, Margarida Perestrelo közönségelemző eszköztára, José Vicente Pestana (Barcelonai Egyetem) előadása az európai és latin-amerikai művészeti együttműködés kihívásairól, Ana Letunic prezentációja az együttműködésen alapuló döntéshozatalról, Lluis Bonet előadása a nemzetközi kulturális kapcsolatokról, valamint Pedro Costa és Ricardo Venancio Lopes kultúrpolitikáról szóló prezenzációja. A konferencia kísérőprogramjai közé tartozott Neja Tomšić szlovén művész Kör című immerzív performansza. Az előadás különböző, a térben elrendezett installációkon keresztül, illetve hallható történetek segítségével mesélt egy alexandriai park történetéről. A néző a performansz végén egyfelől körbejárhatta ezeket az installációkat, másfelől fényképalbumban is megnézhette a tényleges parkot, összehasonlítva azt az általa elképzelttel. Ha ki kellene emelni egy meghatározó pillanatot az előadásból, számomra ez a fényképalbum lenne az, mert az előzetes elváráshorizontomhoz képest, amikor még csak hallottam a hely történetét, a fényképalbum egy teljesen más park képét jelenítette meg. A sötétben végighallgatott történetek, vagyis a passzív bevonódás, valamint az installációk végigjárása, amely már sokkal inkább aktív bevonódásként értelmezhető, egyaránt végigvezetett a park történetén, kiemelve a kontextusból adódó társadalmi és politikai feszültségeket.
A konferencia programjai közül számomra a legérdekesebb Pedro Costa Participatory Artistic Practices in Southern Peripheries: Impact and Challenges című előadása volt, amely többek között a részvételiség fajtáit, valamint a bevonódás különböző szintjeit vizsgálta, kiemelten az aktív és passzív bevonódás, valamint a társadalmi és művészeti részvétel lehetőségeinek tükrében. Az időhiány miatt a konkrét kutatásról kevés szó esett, pedig a részvételi színházi formák egyre nagyobb szerepet játszanak a jelenlegi művészeti világban, ennek vizsgálata ebből adódóan egyre fontosabb és sürgetőbb. Ezen kívül különösen emlékezetes volt Eleonora Belfiore Aberdeen-hez kapcsolódó projektjéről szóló előadása, amely a gondoskodás lehetőségeire fókuszált a polarizált társadalmakhoz kapcsolódóan. Belfiore a gondoskodás négy lépését különböztette meg: figyelmesség, felelősség, kompetencia és válaszkészség, ezek a lépések pedig minden, az aberdeen-ihez hasonló projekt esetében hasznos kiindulási pontként szolgálhatnak. Aberdeen példája véleményem szerint jó példával szolgálhat magyarországi periférián lévő települések esetében is, az ehhez hasonló kezdeményezésekre egyre nagyobb szükség lenne a jelen társadalmi helyzetben. Érdekes volt továbbá a meghívott művészek beszélgetése, illetve projektjeik bemutatása is, szó volt többek között a művészek privilegizált helyzetéről, az együttműködés lehetőségeiről, az emberek történeteinek felhasználásáról, valamint, ami számomra kifejezetten hangsúlyos téma volt, a művészek helyzetéről az egyes országokban – a magyarországi helyzetről Juhász Nóra meghívott művész beszélt. Nóra egyaránt megtapasztalta a magyar centralizált színházi világból adódó nehézségeket és lehetőségeket, valamint a német kultúrpolitika helyzetét, ez a kettő pedig nem csupán a színháztámogatási rendszeréből adódóan, hanem sokkal inkább a művészethez és művészekhez való hozzáállásuk miatt alkot éles kontrasztot. Örültem, hogy Nóra tematizálta a magyarországi polarizált művésztársadalom nehézségeit, még akkor is, ha ez nem sokban különbözik a többi közép-európai ország kultúrpolitikájától. Ehhez kapcsoltan jó lett volna azonban, ha a konferencia több teret biztosít az erről szóló beszélgetésnek, valamint a művészek egymással való megismerkedésének, illetve projektjeik bemutatásának is. Azon kívül, hogy mindegyik művész teljesen más közegből érkezett, mindegyikük a társadalmi felelősségvállalás, valamint az egyéni tapasztalataik kontrasztjára és különbözőségére helyezte a hangsúlyt, emiatt is volt különösen érdekes, hogy ennyiféle projekt beszámolóját hallgathattam végig, szívesen foglalkoztam volna még lehetőség szerint ezzel a témával, akár a gyakorlati megvalósítás nehézségeivel, akár a nézői reflexiók vizsgálatával, hiszen az alapvetően elméleti prezentációkat kiegészíthették volna a részletesebb szakmai összefoglalók.
Összességében tehát érdekes és sokszínű program valósult meg a négy nap alatt, a konferencia a prezentációk reflexiójára is megfelelő teret biztosított, fókuszcsoportos beszélgetés keretei között, az egyetlen negatívum, amit ki tudnék emelni, az az időhiány. Mivel csupán 15 perc jutott egy-egy előadóra, sokszor csak a prezentáció felére maradt idő, számomra pedig nehézséget okozott a kiscsoportos beszélgetéseken való részvétel, hiszen úgy éreztem, ahhoz, hogy egy adott témáról ténylegesen beszélgetni tudjak, több időre van szükségem. Több témáról hallgattam volna részletesebb és hosszabb előadásokat, talán erre megoldás lehetett volna, ha párhuzamosan is futnak programok. Ettől eltekintve viszont örültem, hogy ennyiféle előadás szerepel a konferencia programjában, és a legkülönfélébb témákról is hallhattam, olyanokról is, amikről magamtól egyébként nagy valószínűséggel nem. A művészet, illetve a művészek helyzetéről a különböző országok kultúrpolitikáját összehasonlítva, illetve a jelen társadalmi viszonyok, valamint a social media egyre fontosabb szerepének tükrében érdemes csak beszélni, a konferencia pedig ennek eleget is tett, még akkor is, ha nem részletesen, csupán felvillantva ezeket a különbözőségeket és lehetőségeket.”