Kép2

Nyári napló – színes-képes élménybeszámoló ernyőszervezeti tagjainkról

Ernyőszervezeti tagjaink, együttműködő partnereink és mi sem tétlenkedtünk a nyáron, mikor végre újra kinyílt a világ előttünk és a művészetre már igencsak éhező, „kultúrafalók” előtt is. Büszkén szeretnénk bemutatni, mennyi minden történt velük és velünk is az elmúlt pár hónapban.

Feledi János és a Feledi Project nem aludt sokat augusztusban, az már biztos. Bár János a még bizonytalannak tűnő június végi időszakban is új, Changes c. workshop-táncelőadása premierjével és kerekasztal beszélgetéssel készült a VéNégy Fesztiválra Nagymaroson, és júliusban is volt Hat tánc előadásuk a Nemzeti Táncszínház TáncPark programjában, augusztusban indultak be igazán a fogaskerekek, amikor Jánosról lassan lekerült a gipsz is. Az év nyolcadik hónapjában Hat tánc előadásukkal felléptek a Művészetek Völgyében, az Ördögkatlan Fesztiválon, a Zempléni Fesztiválon és a Szentendrei Teátrumban, a MűvészetMalom udvarában. A Kolorcity Fesztiválon János workshop órája mellett Életképek c. előadásukat mutatták be, a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnáziumban pedig szintén workshopot tartottak augusztus 23-27. között. Nyár végére a 10! kiállítás megnyitójára (tudniillik a Feledi Project tavaly/idén ünnepli a 10. születésnapját) is sor került a Mai Manó Kávézóban. Boldog születésnapot ismét!

Feledi
Feledi Project © Dohi Gabriella

 

Nagy Emese, a MA-ZE alapítója ideje nagy részét Weird, Flex But OK című filmes projektjének megvalósításával töltötte, melyen Fülöp Lászlóval, Babay Mátéval, Várnagy Kristóffal és Varga Vincével dolgoztak együtt nagy erőkkel. Lakatos János képei magukért beszélnek – mi is alig várjuk a premiert, melyre szeptember  5-én este 20:00-kor a Ma-Ze közösségi média felületein kerül majd sor.

Maze
© Lakatos János
Maze2
© Lakatos János

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Emese emellett kurzust tartott a Kézér Ballénál, és éppen Münchenben dolgozik a The Nimble Projekt új előadásán, mely az Up up up up címet viseli, és amely a tervek szerint európai turnéra is indul majd.

 

Az Y csoport még a tavasz utolsó sugaraival együtt megtartotta május 29-én Nem mindegy című tantermi előadásuk házi bemutatóját, majd nyáron is folytatták elkötelezett színházi nevelési programjukat, melynek keretein belül június 21-én két alkalommal is játszották Szökőár című tantermi produkciójukat a Mátra Művelődési Központ udvarán, Gyöngyösön, júliusban pedig Móga Piroska művészeti vezetésével jött létre a PP Social pillér egyik legújabb programja, a What’SAP Academy. Emellett találkozhattatok velük a Művészetek Völgyében is, ahol Vigántpetenden végre élőben is debütált az A szecsuáni jólélek c. darabjuk – és hab a tortán, hogy szintén itt kapták a hírt, hogy az előadás a májusi Criticai Lapok címlapján szerepel.

Criticai Lapok

Szintén büszkeséggel jelentjük, hogy Bognár Anita – aki régi PP motoros, és az Y Csoport egyik alapítója – egész augusztusban Ilja Bocsarnikovsz rendező mellett dolgozott tolmácsként, aki az Óz, a csodák csodája című musicalt állította a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpadára.

Horváth Kristóf

 

Horváth Kristóf „Színész Bob” és a Tudás Hatalom Csoport a FB alapján talán úgy tűnt, hogy kicsit eltűnt, pedig egyáltalán nem. Közel 5000km-t utaztak, és több száz gyermeknek, fiatalnak vitték el programjaikat.
Fogadjátok szeretettel egyik erről készült videójukat!

 

A Willany Leó és Grecsó Zoltán is bejárta a fél országot, szinte minden fesztiválon találkozhattatok a nevükkel, akár improvizációs előadásaik, akár kurzusaikkal, akár Zoli, testvérével közös, a Többet magunkról c. előadása kapcsán. A Művészetek Völgyében a WL Önmagunkkal való sakkozás kockázata c. előadásukat és foglalkozásukat vitték, melyet többek között a PP támogatásával valósíthattak meg.

Willany Leo
© Eifert János

 

Bár a Ziggurat Project idei nyári programjaiban a PP nem működött közre, mégis, engedélyükkel, szeretnénk kicsit dicsekedni a sikereikkel mi is. A tavalyi PLACCC Fesztiválon bemutatott AWE_A Wall Experience c. falmászós előadásuk nyomán idén már terepre mentek, és a természet lágy ölén, egy sziklafalon mászva/lógva mutatták be Unplagged c. előadásukat, mely a Staféta és PLACCC Dance programok keretein belül és támogatásával valósulhatott meg.

Ziggurat
© Fuchs Máté

Emellett EMPOWERmental workshop sorozatot tartottak középiskoláknak, és ezzel mutatkoztak be a Good Impact eseményen is. Augusztusban dupla előadásos happeninget rendeztek a Három Hollóban Nagy az Isten – Our Home Place címmel. És persze nem szabad megfeledkeznünk Makra Viktóriáról és Lukács Gergőről sem, akik a PP Banquet for Bees // Méhek c. előadásának alkotói és előadói, és akikkel idén nyáron szintén sokat utaztunk együtt. Hogy merre?

A tavaly ősszel bemutatott Banquet for Bees // Méhek idén végre valóban felvehette a túracipőt, és a nyár folyamán több hazai és külhoni fesztiválon is bemutathattuk az interaktív ismeretterjesztő előadásunk. Először a Bánkitó Fesztiválon jártunk, ahol Viktória, Gergő és Pap Dávid Tamás triójáról Salgó Viktória készített (végre nem maszkos, didergős) vidám képeket.

Kép2
© Salgó Viktória / Pro Progressione

Ezek után a Művészetek Völgyébe látogattunk, majd Szerbiába vezetett utunk, ott is Oromra, a Malomfesztiválra. Augusztus 27-én Szentendrén, a MANK ArtKert összművészeti fesztivál keretein belül búcsúztunk a nyártól, és várjuk, hogy mit hoz a szeptember még.

Ősszel sem fogtok híján maradni a programjainknak. Gőzerővel készülünk Szabihíd-OFF / Our Space programsorozatunkra, de találkozhattok velünk az Őszi Fesztiválon, sőt, hamarosan a Városmajori parkban sétálva is belénk botolhattok, még ha csak virtuálisan is. : )