The Journey / Drom

„Nem neki kell változnia, hanem nekem”

Horváth Kristóf és a Journey/Drom

Horváth Kristóf, Szinész Bob 2015-2017 között vett részt a Vándorlásra születve (Journey/Drom) programban. Később a Tudás Hatalom vezetőjeként is sok szál kötötte a Pro Progressione-hoz, ahol ernyőszervezeti taggá is vált. A Journey/Drom projektről mesél most nekünk:

„A darab címe The Journey/Drom volt, egy őrült valóságshow. Annyira őrült, hogy egy külső helyszínen tartott próba közben az épület portása ránk hívta a biztonsági őröket, mert azt hitte, tényleg meg fogjuk ölni egymást. Nem tudom, hogy ha nem cigányok próbáltak volna hasonló jelenetet, akkor is megijedt volna? De akkor inkább bóknak vettük ezt, mint rasszista megnyilvánulásnak.

A bemutatót követő éjszakán Hamze-val álltunk a színház előtt. Bemutatott engem egy szerbiai családnak, két tizenéves fiú és az anyukájuk volt ott. Eljöttek megnézni az előadást, mielőtt visszatoloncolták volna őket, másnap reggel kellett vonatra szállniuk. Miután elbúcsúztunk tőlük, hosszú csend telepedett ránk. Elfordultunk egymástól, kerültük egymás tekintetét. Végül Hamze törte meg a csendet, potyogtak a könnyek a szeméből, ahogy azt mondta: „Tudod, mi a legviccesebb? Most elmennek a Brandenburgi kapuhoz szelfizni, hogy legyen emlékük Berlinből.” Hamze a gyerekkorát egy menekülttáborban töltötte, utána német állampolgárságot kapott, ma menekült családokkal dolgozik, de mégsem tudott nekik segíteni.

Michaela Dragan egy romániai roma feminista. Erre mondják, hogy halmozottan hátrányos helyzet? Egy éjjel összevitatkoztunk, kötötte az ebet a karóhoz, hogy egy roma nem lehet rasszista. Ordibáltunk egymással, azt mondtam, te vagy az élő példa, hogy egy cigány is lehet rasszista, folyton gádzsózol. Végül volt egy érve, amivel egyet kellett értenem. Igaz, hogy egy cigány is lehet rasszista, de nem megy vele semmire. Kirekesztő ugyanis nem tud lenni. Nem tudja kirekeszteni a gádzsókat, nem tudja kiszorítani őket az albérletekből, a munkahelyekről, a médiából, az oktatásból. Nem tudhat szegregálni, szóval hajára kenheti a rasszizmusát. Egy másik alkalommal azért különböztünk össze, mert egy rap szövegemet mutattam meg neki, így kezdődött:

„My muse is a whore, some say I should hang her
It’s either anger consuming me, or I consume anger”

A haragról szólt, arról, hogy a többségi társadalomnak el kell ismernie a haragunk jogosságát. De be se tudtam fejezni az első sort, máris nekem esett: „Hogy használhatod a whore kifejezést? Nem érzed mennyire ciki? Nem érzed, hogy ezzel a nőket támadod?”

Le voltam sújtva. Hát nem érti, hogy ez nem a nőkről szól, hogy ez az én múzsám, akiket mások felakasztanának, hogy ez a szöveg éppen védi a romákat, nem pedig támadja a roma nőket? Nem értette. Végül döntenem kellett: ha azt akarom, hogy a „sisterem” meghallja ezt a szöveget, nekem kell engednem. Megváltoztattam a szöveget: „My muse is unacceptable”-ez lett a végső verzió. És egy életre megtanultam, hogy senkin nem kérhetem számon, hogy őt mi sérti és miért. Nem neki kell változnia, hanem nekem.

Talán korai még ezt megítélni, de remélem, hogy a barátságok, amiket ott kötöttem, életre szólóak. Azóta közel egy tucat alkalommal kaptam meghívást Berlinből, például részt vettem a „Coming outok hosszú éjszakáján”, ahol a romaság felvállalását célzó kis performanszokból csináltunk egész estés műsort (én voltam a Kaméleon Ember, aki hiszi, hogy képes a bőre színét megváltoztatni, de a közönség előtt mindig kudarcot vall), de szívesen emlékszem arra is, hogy részese lehettem például két Roma Holocaust túlélő elbeszéléséből készülő animációs film létrehozásának. Hálás vagyok azért is, hogy általuk ismerhettem meg Johann Trollmann „Rukeli” történetét, a cigány bokszolóét, aki a náci Németországban lett bokszbajnok, de a hatalom azt mondta, nem árja stílusban bokszol, hanem táncoló cigányként. Visszavágót rendeztek ezért, ahol Rukeli úgy állt ki, hogy aranyszőke, göndör parókát húzott, és liszttel öntötte le magát. Végül egy munkatáborban halt meg. Miután még legyengülve is kiütött egy illegális bokszmeccsen egy kápót, az bosszúból hátulról agyonütötte egy ásóval.

Minden alkalommal tanultam Berlinben valamit, minden alkalommal rá kellett jönnöm, hogy a magyarországi közegben nevelkedve rengeteg elavult gondolatot szolgálok ki öntudatlanul. Ezeknek az utaknak köszönhetően rengeteget tanulhattam az aktivista/művész hozzáállásról, a romák történelméről. Magamévá tettem sok mindent, ami Magyarországon még ismeretlen volt, a berlini tapasztalatok azóta is meghatározzák az itthoni működésemet, a Tudás Hatalom Csoport megjelenéseit.”

The Journey / Drom

A Journey/Drom 2015-2017 projektről:

Az Újvidékről Berlinbe vezető út évekig a balkáni romák egyetlen kiútja volt a szegénységből és kirekesztettségből. A balkáni országok hivatalos „biztonságossá” minősítése azonban a német menekültstátusz megszerzésének esélyét a nullával tette egyenlővé. Miként lehetséges a normális, kiszámítható élet azok számára, akik a német kitoloncolás és a balkáni agónia között rekedtek?

A darab magyar, szerb, román és német, roma és nem roma művészek együttműködése révén jött létre. Az úgynevezett „balkáni úton” elinduló roma menekültek valós történetein keresztül az „úton levés” (Ando Drom) költészetét és politikáját tárta fel, ezzel reflektálva a mai roma identitásra és kultúrára.

A végeredmény egy olyan szenzációhajhász tv-show formájában jelent meg, amely tele van önkritikával, fekete humorral és persze egy csipetnyi káosszal.