Post (5)

Felhívás fiataloknak – CLICA

Fiatal résztvevőket keresünk a decemberben induló CLICA nevű projektünk környezetvédelemmel, fenntarthatósággal és művészettel foglalkozó workshop sorozatába, melynek keretein belül három alkalommal dolgozunk együtt fiatalokkal, művészekkel és klíma szakértőkkel.

Mi az a CLICA?

A CLICA (Young Climate Campaigners for the European Green Deal, azaz Fiatal Klíma Aktivisták az Európai Zöld Megállapodásért) projektünk egy alulról felfelé építkező, inkluzív, nyitott, széleskörű ifjúsági mozgalmat hivatott létrehozni az Európai Zöld Megállapodás támogatására. A projekt 24 hónapon keresztül az artivizmust, vagyis a művészeti aktivizmust használja fel a fiatalok éghajlatváltozással kapcsolatos elkötelezettségének előmozdítására és a hátrányos helyzetű fiatalok hangjának növelésére az EU éghajlat-politikájában.

A partnerség hátrányos helyzetű európai fiatalokkal dolgoznak együtt, és alternatívákat kínálnak nekik arra, hogy a művészet eszközeivel tegyenek a környezetvédelemért és a fenntarthatóságért, illetve bemutatják az Európai Zöld Megállapodás (European Green Deal) és a Fenntartható Fejlődési Célok (Sustainable Development Goals) kínálta lehetőségeket.

A partnerországokban helyi közösségeket hozunk létre fiatalok számára, melyek keretében egy-egy facilitátor vezetésével, művészekkel és klíma tudósokkal dolgozhatnak együtt. Ezen workshopok eredménye egy-egy „művészeti beavatkozás” lesz majd, olyan kreatív produktumok, amelyek a fiatalok követeléseit közvetítik az Európai döntéshozók felé a klímaváltozás ügyében. Minden, a projekt által létrehozott közösség kidolgoz majd egy fenntarthatósági tervet, hogy a projekt lezárta után is egy állandó „Local Change Lab” működjön tovább.

CLICA céljai
  • Növelni a fiatalok befolyását az európai klíma politikában, különös tekintettel a földrajzi elhelyezkedésük miatt marginalizálódott fiatalokra.
  • Fiatalok számára megteremteni a feltételeket és a lehetőséget, hogy szembenézzenek a klímaválsággal és annak kihívásaival.
  • Hibrid terek létrehozása (online és offline), amelyek elősegítik a fiatalok, tudósok, művészek és politikai döntéshozók közötti szisztematikus, közös alkotást és párbeszédet.
  • Megoldások létrehozása, amelyek növelik az Európai Zöld Megállapodás beágyazottságát, hozzájárulnak annak sikerességéhez.
  • Új módszereket adni az állampolgároknak igényeik, politikai követeléseik kifejezésére.
Workshop sorozat

A projekt magyar partnereként három workshopot szervez különféle magyar művészek, klímaszakértők, valamint a Green Peace és a Ludwig Múzeum bevonásával. A workshopok 2023 decembere és 2024 márciusa között valósulnak meg.

Jelentkezz, amennyiben 18-30 év közötti vagy, érdekel a környezetvédelem és a művészet, valamint ezeknek kapcsolata, szeretnél belelátni, hogyan működik a klímavédelemmel kapcsolatos döntéshozás EU-s szinten, és a legkülönfélébb művészek és szakértők bevonásával szeretnél alkotni.

A workshop-sorozat végeztével két résztvevő fiatal lehetőséget kap arra, hogy egy nemzetközi alkalmon vegyen részt Finnországban, a Hyvarila nevű partnerszervezetünk szervezésében. A részvétel a két fiatal számára ingyenes, ennek minden költségét a partnerség állja.
A nemzetközi alkalom időpontja: 2024. április 8-13.

Első workshop a Ludwig Múzeumban

Az első workshop témája a Ludwig Múzeum Vigyázat, törékeny ∞ Handle with Care című kiállítása, ami a gondoskodás tematikáját járja körbe a kortárs művészet eszközeivel.

A workshop résztvevőinek először Tenke Máté és Antal Bálint, a Green pillér projektmenedzserei mesélnek majd bővebben a projektről. Ezt követően a résztvevők egy tárlatvezetésen vehetnek részt a Ludwig Múzeum múzeumpedagógusa, a CLICA projekt facilitátora, Bence Bettina jóvoltából.

  • A workshop időpontja és helyszíne: 2023. december 9., 14:00-18:30, Ludwig Múzeum
  • A workshopokon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
  • Jelentkezni az alábbi linken tudsz: https://forms.gle/RvwBegZhuwmrTsVU8
  • Jelentkezési határidő: november 30., csütörtök

A jelentkezés révén nem csak azt jelezheted, hogy eljönnél az első alkalomra, de felkerülsz levelezési listánkra is, így automatikusan tájékoztatunk a soron következő alkalmakról is. A jelentkezésnek nem feltétele, hogy minden alkalmon részt vegyél, de ezt mindenképp ajánljuk és örülünk, ha így teszel!

Ha emellett vagy ettől függetlenül szeretnél csatlakozni nemzetközi online közösségünkhöz is, ezen a linken megteheted a következő linken keresztül: https://youngclimatecampaigners.com/register/

További alkalmak vendégei és tervezett témái
  • Perger András, tanár és környezetmérnök, cicil környezetvédő (Green Peace) – művészet és környezetvédelem kapcsolata, légszennyezettség
  • Körner Olga, a Bolygó közösségi tér házigazdája (Green Peace)
  • Kizlinger Lilla, filmrendező – környezetvédelem a filmművészetben
  • Tamási Kinga, űrkutatási mérnök – alkotás hulladékkal és 3D nyomtatóval
  • Iszáj Fruzsina, tanár, pszichológus, környezetművész – művészet és természetes anyagok kapcsolata

Ha kérdésed van, keress minket bizalommal az alábbi e-mail címen: antal.balint@proprogressione.com

A projekt a Kreatív Európa program, azon belül a Creative Innovation Lab keretében valósul meg.