Július 31-én zárult az a Kreatív Európa program keretében megvalósuló PERFARE projekt, amely a kulturális és a szociális szektor közötti együttműködést erősítette olyan innovatív modellek létrehozásával, amelyek célja a fizikai és mentális egészségügyi problémákkal küzdő emberek támogatása a művészet segítségével.
A projekt partnersége 5 országban 8 művésszel dolgozott, hogy új modelleket hozzon létre a két szektor együttműködésére, a jó gyakorlatokat összefoglaló videót itt tudjátok megnézni:
A projektben való részvételre két magyar művészt, Papp Szilviát (Vivit) és Szabó Veronikát (Verát) is felkértük, akik rövid beszámolóban össze is foglalták nekünk, hogyan dolgoztak az elmúlt három év során:
Hoztam ezt a világra: Papp Vivi projektje
A Perfare projekt keretében megvalósuló „Hoztam ezt a világra” projekt egy részvételen alapuló, társadalmi problémára reflektáló, helyspecifikus művészeti kísérlet volt, melynek célja a szülészeti rendszerünk, a társadalom szabta anyaminták és az anyaság körüli tabuk bemutatása, fellazítása. Vivi így mesélt a projekttel kapcsolatos élményekről:
„A Hoztam ezt a világra projekt egy részvételen alapuló, társadalmi problémára reflektáló, helyspecifikus művészeti kísérlet, melynek célja a szülészeti rendszerünk, a társadalom által szabta anyaminták és az anyaság körüli tabuk bemutatása, fellazítása. A résztvevőkkel folytatott közös előadóművészeti munka adja az alkotás alapját, míg a közösen létrehozott dokumentációs videó lehetőséget teremt arra, hogy a közös munka eredménye a nyilvános térben megjelenjen.
Bár az elméletben lefektetett módszertan szerint a projektbe bárki jelentkezhet, mindenki számára nyitott, és célja a társadalmi rétegekből érkezők bevonása, a gyakorlatban ez számos akadályba ütközött.
A PERFARE által nyújtott támogatás és lehetőség teret adott annak, hogy a romák és hátrányos helyzetű nők számára is elérhetővé tegyem a kapcsolódás lehetőségét, melyet ezúton is köszönök. Emellett ki kell emelnem, hogy az EMMA Egyesülettel való együttműködés nélkül ez nem jöhetett volna létre, és a kutatói munkámban jelentős előrelépést eredményezett a szervezettel folytatott közös munka. Vizuális művészként elsősorban a művészet oldaláról vizsgálódok, és felteszem a kérdést: miként képes (képes-e egyáltalán) a művészet valódi változásokat elérni a társadalomban.
A PERFARE pilot akció első fázisban az EMMA Egyesület szervezésében vidékre utaztam, hogy roma nőkkel kapcsolódjak, és közösen videót készítsünk szülésélményeikről. Ezek a videók a projekt YouTube-csatornáján kerültek megosztásra. A hét résztvevővel közösen elkészített videónak összesen 155 000 nézője van.
A második fázisban, a projekt fenntarthatóságának kérdéseit vizsgálva, Budapesten kapcsolódtam roma anyákhoz és nőkhez. Ez már nem a megszokott munkamódszer szerint történt. A támogatási összeget részben technikai eszközökre fordítottuk, amelyeket a EMMA Egyesület munkatársának tanítottam meg használni. A munkamódszerem és a filmkészítéshez kapcsolódó tudás átadása után hátra léptem, így az alkotási folyamatban már csak indikátor szerepben vagyok jelen. A roma nőkkel folytatott közös munka jelentősen növelte a projekt színvonalát. Nemcsak tabudöntő hatással volt a roma közösségek tagjaira, hanem hozzájárult ahhoz is, hogy saját reprezentációjukat ők maguk alakíthassák. Emellett elindított egy nyilvános párbeszédet a témában, és érzékenyítette a többségi társadalom tagjait.”
Dal a szívnek: Szabó Vera projektje
Vera projektje, ‘A dal a szívnek’ egy olyan workshop sorozat, amelynek során a Baross utcai Vázsonyi Vilmos Idősek Otthoni lakóival közösen énekelt, zenélt a tűz körüli éneklés rítusát és hangulatát megidézve egy közösségi térben. Így mesélt a tapasztalatairól:
„A dal a szívnek projektet az állami fenntartású Vázsonyi Vilmos Idősek Otthona – Baross utcai Intézményében valósítottuk meg. Az intézményben kapcsolattartónk Szabó Rita, mentálhigiéniás munkatárs volt és az intézményvezetővel, Somogyi Bernadettel is rendszeresen kapcsolatban álltunk. Az intézmény lakóinak átlagéletkora 80 és 90 év felett van és nagy arányban demensek. A mi csoportunkban is kb fele-fele arányban voltak a demensek vagy más fizikai vagy mentális nehézséggel küzdő lakók, akik átlagosan mind 90 év körüliek. A foglalkozásokon átlagosan 12-22 ember vett részt, 12-en minden alkalommal ott voltak. Nagy szeretettel vártak minket mindig, 10 órakor pontban izgatottan körbe ülve fogadtak.
A projekt során 2 előkészítő találkozás után 8 zenei workshopot valósítottunk meg és egy záróeseményt, egy dalkörrel egybekötött zenés bált alkoholmentes koktélokkal, amelyen a lakók és az ott dolgozók is részt vettek. A foglalkozásokat Szabó Veronika színész, rendező és bohócdoktor és Cseh András zenész tartották. Cseh Andris, a legendás Cseh Tamás fia, zenész és évek óta önkéntesen dalköröket tart idősek otthonában. Én 6 éve bohócdoktorként dolgozom idősek otthonában és gyerekkórházakban. Innen jött az ötlet, hogy Andrissal közösen tartsuk a foglalkozásokat az eddig tapasztalatainkra építve. Azt vettük észre, hogy a demensek körében a kapcsolatfelvétel egyik legjobb módja, az éneklés. A zenén és éneken keresztül mintha jobban aktivizálódna a jelenlétük és a memóriájuk. Ezt később kiderült, hogy kutatások is alátámasztják màr. A tapasztalatok és a lakók igényeinek felmérése alapján összeállítottunk egy alap dallistát olyan dalokkal, amit minden lakó ismer és amely fiatalságuk különböző emlékeit idézi fel. Ezek között voltak népdalok, mulatós dalok, indulók, katonadalok, szerelmes dalok és gyermekdalok is. A foglalkozásokon mind zenei, mind drámapedagógiai eszközöket is használtunk és célunk az volt, hogy egy olyan alacsony belépési küszöböt alakítsunk ki a közös éneklésen keresztül, amelybe mindenki mentális és fizikai egészségétől függetlenül be tud kapcsolódni. Az első 2 alkalommal bizalmat építettünk és megismertük egymást a dalokon keresztül. Fontos volt minden alkalommal, hogy lehet újabb és újabb dalokat ajánlani. Később a 3-4. alkalomtól már nemcsak csoportosan, hanem egyénileg is énekeltek, azaz szólóztak, amely az önbizalmuknak és önbecsülésüknek nagyon sokat jelentett. Az 5. és 6. alkalommal a dallánc játékkal is kísérleteztünk, ami azt jelentette, hogy megállás nélkül egy órát végig énekeltünk, mint régen a rituálékban a tűz körül, egyik dalból szőttük a másikat. A 7. és 8. alkalommal olyan gyakorlatokat is kipróbáltunk, hogy dedikáltunk egy-egy dalt valakinek a lakók vagy szerettek közül, aki nekik fontos. Ez azért volt fontos, mert így az éneklésben még több érzelmet meg tudtak élni.
A záróeseményen készítettünk Sunrise Alkoholmentes koktélokat, különböző virágos kiegészítőkkel ki lehetett öltözni és a dalkör után megnyitottuk a bált, amelyen táncoltunk az általunk már jól ismert dalokra. A projekt talán legnagyobb eredménye, hogy annyira megszerettek énekelni és minden alkalommal olyan jól érezték magukat, hogy nélkülünk is folytatják a heti rendszerességű éneklést és készülnek a nyári zárómulatságukra egy műsorral.
Ez azt hiszem eléggé bizonyítja, hogy milyen közösség alakult ki, mennyire sikerült egymást elfogadni (pedig vannak konfliktusok) és milyen nagy lelkesedés alakult ki a csapatban.
A mentálosok is minden alkalommal velünk énekeltek, így külön eredmény volt, hogy a stáb is részt vett az alkalmakon. Szerintük sok év óta ez volt az egyik legsikeresebb projekt abban a tekintetben, hogy minden alkalommal látványosan jobb hangulata, energia szintje lett a résztvevőknek és hogy nem veszítettek el a motivációjukat.”