Zoletnik Zsófia 2015-16-ban vett részt a Mixdoor programban, itt sajátította el a faltánc tudományát, amelyet azóta is használ kortárs cirkuszi alkotómunkájában. Most a projekttel kapcsolatos élményeiről kérdeztük.
- Hogyan kerültél a programba, mik az első emlékeid?
Akkoriban készítettük az Offline:on Theaterrel a Menni vagy Maradni? című előadást. A Ben Glass és Simor Ági vezetésével készülő szabadtéri újcirkuszi produkció a budafoki AQB udvarán felépített szerkezeten játszódott. A Mixdoor projekt részeként történő faltánc workshop Eric Lecomte és Violaine Garros, a francia Compagnie 9.81 vezetésével szintén itt került megrendezésre, és így lehetőségem volt részt venni benne. Ezelőtt nem volt semmilyen tapasztalatom a faltánc területén, csupán fél évvel azelőtt egy alapszintű alpinista tanfolyamot végeztem, hogy a légi akrobatika eszközeimet biztonsággal be tudjam szerelni magamnak. Csodálatos élmény volt 2015 tavaszán a Duna parti épület falán 15 méter magasan lengedezni, ugrálni, szaltózni, ezen a héten sajátítottam el a faltánc technika legalapabb elemeit. Akrobatikus alap képzettségem és légtornász voltam miatt nem esett nehezemre, de persze szuper tanáraink voltak. Az öt országból érkezett nemzetközi csapatból válogatták ki ennek a hétnek a végén azt a néhány előadót, aki részt vehetett ezt követően a kreációban, így kerültem bele a Mixdoor Projektbe.
- Milyen tudást, tapasztalatot, kapcsolatokat adott neked személyesen a program?
Ezelőtt még soha nem vettem részt ilyen nagyszabású nemzetközi előadóművészeti projektben, általában lokális társulatokkal dolgozom vagy a saját elképzeléseimet viszem színpadra. Izgalmas élmény volt ekkora stábbal dolgozni és egy olyan előadást létrehozni, amit minden egyes helyszínre adaptálni kellett. Nagy kihívás volt a különböző személyiségekhez, kultúrákhoz, helyszínekhez való alkalmazkodás, de összességében pozitív élmény volt. Többekkel azóta is tartom a kapcsolatot.
Mivel én nem végeztem soha cirkusz iskolát, így a másokkal való együttműködések során tudok szert tenni új tudásra, technikára, inspirációra. A Mixdoor Projekt hosszú távon kihatott a művészi munkámra, felkeltette az érdeklődésemet a különleges függesztéstechnikai megoldások iránt.
- Mi lett a program hosszútávú eredménye szerinted? Mit adott a tágabb szakmának? Hogyan él tovább?
Az itt megszerzett faltánc és voltige tudás hatalmas érték, a projekt után Simor Ágival megalapítottuk saját hazai faltánc társulatunkat The Flock Project néven. Valamint 2017-ben a Freak Fusionnel színpadra állítottam a fightinGravity című újcirkusz előadásomat, ami ezeket a beülős, kötéltechnikás mozgásformákat adaptálta színházi környezetre.
Minden bizonnyal másokat is inspirált ez a produkció, azóta több hazai alkotó is készített beülős technikákat használó előadásokat, illetve a helyspecifikus, itinair jellegű kreációkhoz is egy említésre méltó példa.
A Mixdoor – New Forms In Mixdoor Performing Arts Practices egy kétéves művészeti projekt volt – 2014-ben az egyetlen magyar kezdeményezés, amelyet a Európai Bizottság Kreatív Európa programja támogatott. A felkészítő időszakban négy nemzetközi workshop került megszervezésre, melyekhez az adott város (Torun, Zágráb, Elefsina, Budapest) helyi művészeinek is volt lehetőségük csatlakozni. A projekt eredményeképpen létrejövő nagyszabású előadás a vertikális tánc, a modern cirkuszművészet, a 3D-s vetítés, a zene és a térspecifikus művészeti alkotások ötvözetéből született meg. A projekt újraértelmezte az előadások helyszínéül szolgáló köztereket, továbbá turnéja során új közönséget célzott meg Európa-szerte az összművészeti produkciókkal.
A közönséggel való kapcsolat új megközelítésének szükségessége arra késztetett minket, hogy újra felfedezzük a művészi alkotás különböző kifejező eszközeit és egyúttal hangsúlyozzuk közös alapjaikat. A kutatási folyamat meghatározta a projekt fő tengelyét: a külső nyilvános tér és a beltéri színházi terek kombinált felhasználását. (Mixdoor = kültéri és beltéri)
A projekten belül az előadóművészek és a szakemberek (vizuális, dizájn, műszaki stb.) együttműködtek az egyes helyszíneken kiválasztott művészekkel. A projekt előkészítése két szakaszból állt: először az állandó művészek kerültek kiválasztásra az egyhetes workshopok során – ők hozták létre Magyarországon a műsort; majd az előadás turnéja során minden országban új művészek csatlakoztak a társasághoz. A workshopok különböző országokban kerültek megrendezésre: a 2 hetes inspirációs időszak Elefsinában zajlott, míg az előadást Budapesten hozták létre egy 6 hetes időszak alatt, végül a műsor szinte minden partnerországban bemutatásra került.
———————————————————————————–
A MIXDOOR projekt összefoglaló videóját itt nézhetitek meg: https://vimeo.com/218027148
———————————————————————————–
A cikkben található fotókat Sophie gyűjteményéből kaptuk.