Photo By Harada Riku 2 Preview

Ars Electronica 2025 – „Panic” a technológia korában

Pro Progressione élménybeszámoló Linzből

Idén szeptemberben négyen is képviseltük a Pro Progressione csapatát Linzben, az Ars Electronica Fesztiválon – Európa egyik legfontosabb eseményén, ahol a művészet, a tudomány és a technológia találkozik. A fesztivál 2025-ös kiadása a Panic címet viselte – nem véletlenül. A a rendezvény a társadalmi, ökológiai és technológiai krízisekre reagáló alkotások köré szerveződött. A központi kérdés idén az volt, hogyan őrizzük meg emberségünket egy világban, amelyet egyre inkább a mesterséges intelligencia és az automatizált rendszerek alakítanak.

A hivatalos Ars Electronica beszámoló szerint több mint 1400 művész, kutató és aktivista vett részt a programban 83 országból, a látogatók száma pedig meghaladta a 75 000-et. A fesztivál újra bebizonyította, hogy a művészet képes értelmezni, provokálni és érzékennyé tenni a technológia világát, nem csak a szakmának, hanem a szélesebb közönségnek is.

Fesztivál vagy showcase?

A kérdés, amely minden résztvevő fejében ott motoszkál: mi is az Ars Electronica valójában? Egy showcase, ahol technológiai vívmányok sorakoznak fel, vagy valódi fesztivál, ahol társadalmi párbeszéd születik?

Ahogy egyik kollégánk fogalmazott, a válasz egy robotkutyák által adott. A Dogs on Leash című mű (Yoshihiro Maki és Masahiko Sato, Japán) két egyszerű robotkutyát mutat be, akik pórázon „sétálnak”. A látvány első pillantásra ironikus és játékos, de valójában súlyos kérdéseket vet fel a kontrollról, a függésről és a felelősségről a technológia korában.
Az alkotás elegáns egyszerűsége és egyértelmű, mégis áttételes üzenete tökéletesen megtestesíti, mitől fesztivál az Ars Electronica. Nem csak bemutat, hanem gondolkodásra késztet.

A Dogs on Leash nemcsak a közönség, hanem a szakma számára is az idei év egyik legerősebb munkája lett. A fesztivál ismerte el a művet a Prix Ars Electronica díjjal, a látogatók pedig spontán beszélgetéseket folytattak róla nemcsak a helyszínen, hanem hetekkel később is – mi magunk Barcelonában, az Espronceda teraszán vitattuk meg újra és újra, mit is jelent „pórázon tartani” a technológiát.

Ars Electronica mint párbeszéd

A fesztivál tematikája idén különösen hangsúlyosan mutatta meg, hogy a pánik nem feltétlenül destruktív, lehet kreatív is. Az Ars Electronica blog hivatalos összefoglalója szerint a 2025-ös kiadás „egy olyan világ lenyomata, amely megpróbál szembenézni saját bizonytalanságával”. A POSTCITY hatalmas tereiben a mesterséges intelligencia etikai dilemmáitól kezdve az éghajlati pánikig minden megjelent – nem mint távoli problémák, hanem mint személyes tapasztalatok.

A látogatók idén is egyszerre voltak nézők és résztvevők. A fesztiválban benne lenni annyit jelentett, mint kérdezni. A kiállítások, performanszok és workshopok, például az MIT, az Espronceda, a KEIO Egyetem vagy a STARTS program művészeinek részvételével, mind hozzájárultak ahhoz, hogy az Ars Electronica továbbra is az egyik legfontosabb európai tér maradjon, ahol művészek és kutatók közösen gondolkodnak arról, hogyan alakítható emberibbé a jövő technológiája.

Miért fontos nekünk?

A Pro Progressione számára az Ars Electronica nem csupán inspirációforrás, hanem találkozási pont is. Olyan tér, ahol új együttműködések születnek, és ahol a művészet valóban képes közvetíteni a technológia, a társadalom és a környezet közötti párbeszédet.

A Dogs on Leash példája is azt mutatja: néha két robotkutyán keresztül értjük meg legmélyebben, mit jelent ma embernek lenni.

Dogs on leash – https://calls.ars.electronica.art/2025/prix/winners/19914/

Fotó: Harada Riku // Ars Electronica