A 2024-ben kezdődő CREATResili projekt tevékenységének célja egy olyan módszertan kidolgozása, ami a szociális design kreatív megoldásait a marganizált csoportok segítésére használja. Az Európai Unió Kreatív Európa programja által társfinanszírozott projekt tevékenységével felhívja a figyelmet a társadalmi elfogadásra, ugyanakkor inspirál olyan szociális és etnikai háttérből adódó megküzdési stratégiák kialakítását, amik az oktatásba is beépíthetővé válnak. A CREATResiliben résztvevő tervezők 2025-ben a Kerekdomb Fesztiválon oszthatták meg tapasztalataikat az Alkotom a Jóllétem című workshop keretein belül. Az eseményhez kapcsolódó reflexiójukat itt olvashatod:
A Kerekdomb Fesztiválon helyet kapott „Alkotom a Jóllétem” nevű interaktív workshop keretében a CREATResili projektben megmutatott textilmunkákon és -technikákon keresztül dolgoztuk fel a társadalmi jólét, az inkluzivitás és a traumafeldolgozás kérdéseit, valamint a résztvevők ezekkel kapcsolatos élményeit, tanulságait. „Igyekeztünk átadni azt az élményt is, amelyet mi magunk a koszovói Fortis stúdióban élhettünk át: ott a műhely alkotóival közösen, trauma feldolgozást segítő technikákkal olyan termékeket hoztunk létre, amelyek később a társadalmi reintegrációt támogatták.”
A workshop alkalmával a résztvevőkkel egy üres textilt vettünk alapul, majd az foglalkozás kezdeti beszélgetése során felmerült társadalmi kérdések és reflexiók mentén hol figurális, hol absztrakt mintákat, gesztusokat vázoltunk fel. Ezeket az ábrákba foglalt válaszokat és reakciókat változatos hímzéses, illetve textilbontásos technikákkal dolgoztuk ki.
Az alapnak használt zsákvászon textil önmagában könnyen kezelhető és formálható anyag volt, ezen a különféle színű, anyagú, vastagságú, fonalakkal készült hímzésekel izgalmas textúrákat hoztunk létre. Az eredmény egy szó szerinti, de átvitt értelemben is vett, közösségi élmények által formált, egyedi karaktert nyert alkotás lett.
„Nagyon fontos élmény volt számomra azonos technikákon keresztül, mint amikkel Koszovóban dolgoztunk csoportok reintegrációjáért és történeteik felhangosításáért, szavakkal vagy szavak nélkül az ő történetüket elmesélni, reflektálni rájuk, és hallani itthonról is hasonló történeteket, nézeteket, vagy akár segítő, változásra és cselekvésre kész szavakat. Ami ennél is fontosabb volt, hogy ezek a szavak a közös alkotás közben képekké, vizuális történetekké formálódtak, amelyeket ki-ki el tudott vinni magával, és talán tovább is tudott mesélni, megmutatni másoknak – azokat a történeteket és alkotási technikákat, amelyek nekünk, rezidenseknek, olyan nagyon fontossá váltak ezalatt a program alatt.” – Borka
„Nekem a workshop leginkább kapcsolódást jelentett egy olyan fajta társadalmi tudatosságon keresztül, amit a foglalkozás során kifejezetten szerettünk volna elérni. Érdekes volt hallgatni, ki milyen személyes élményeket osztott meg velünk – hol az otthonosság és elfogadottság hiányát, hol pedig az ezek ellensúlyozására irányuló személyes törekvéseket… Volt szó orvostudományi elhanyagoltságról, például, hogy hogyan maradtak ki nők és férfiak is, akik nem feleltek meg a „szabványos férfi méreteknek”, alapvető védőfelszerelések tervezése vagy betegségekkel kapcsolatos kutatások során, illetve gazdasági helyzetből adódó információs és digitális kompetenciák hiányának pótlásáról. Nagyon jó volt, hogy mindahányan voltunk, mindenki más fókusszal tudta megosztani a saját meglátásait.” – Miriam
“Számomra fontos élmény volt a csoport bátorsága és nyitottsága. Ez a légkör tette lehetővé, hogy a nehezebb témák feldolgozása is biztonságos és inspiráló legyen. A bevezető után a résztvevők egymást is támogatták, és közös történeteikből kiindulva dolgozták bele tapasztalataikat és érzéseiket az anyagba. A visszajelzések alapján sokaknak újszerű volt az a megközelítés, hogy társadalmi témákat kreatív gyakorlatokon keresztül dolgozunk fel. A hímzés és az anyagdestrukció eszközeivel azt vizsgáltuk, mit szeretnénk megerősíteni vagy éppen elengedni önmagunkban. A rövid idő ellenére erős, vizuálisan és érzelmileg is hatásos munkák születtek. Az anyagdestrukció – amely elsőre talán ijesztőnek tűnt – végül felszabadító folyamattá vált, ahol mindenki bátran kísérletezett. Úgy érzem, a közös munka megerősített abban, mennyire fontos számomra a kollektív alkotás folyamata és a benne létrejövő kapcsolódás.” – Annamari
Az elkészült alkotást a résztvevők darabjaiban hazavihették: kinek melyik rész volt kedves, min dolgozott, vagy milyen kérdések foglalkoztatták igazán a foglalkozás során. A végső cél a társadalmi reflexiókon keresztül átélt öngyógyító folyamatok elindítása volt, magunk és társadalmunk kapcsolatának tudatos és tudattalan értékelése, átgondolása révén. Ezáltal pedig kimondva vagy kimondatlanul, a szociális design, vagyis az alkotás társadalmi szerepe és jelentősége is bemutatásra került a résztvevők számára.
Fotók: Diana Takácsova