A PERFARE egy, a Kreatív Európa program keretében megvalósuló projekt, mely a kulturális és a szociális szektor közötti együttműködést szeretné erősíteni olyan innovatív modellek létrehozásával, amelyek célja a fizikai és mentális egészségügyi problémákkal küzdő emberek támogatása a művészet segítségével.
A projektben való részvételre két magyar művészt, Papp Szilviát és Szabó Veronikát is felkértük – ismerjétek meg most őket.
Papp Szilvia ‘Vivi’ médiaművész, a társadalmilag elkötelezett részvételi művészet kutatója. Kísérleti munkái során a rögzült identitásminták és sztereotip képzetek megkérdőjelezésére, fellazítására törekszik.
A Perfare projekt keretében megvalósuló „Hoztam e világra” projekt egy részvételen alapuló, társadalmi problémára reflektáló, helyspecifikus művészeti kísérlet, melynek célja a szülészeti rendszerünk, a társadalom szabta anyaminták és az anyaság körüli tabuk bemutatása, fellazítása.
Szabó Veronika Budapesten élő szabadúszó színész, rendező, bohóc és alkalmazott színházi szakember. Színházi tanulmányait a londoni Royal Central School of Speech and Drama Színművészeti Egyetemen és a Goldsmithen végezte. A Hétpróbás Társulat alapító tagja, a Piros Orr Bohócdotorok Alapítvány munkatársa. Színészként, színházi alkotóként és időnként koreográfusként dolgozik itthon és külföldön független kortárs színházi társulatokkal és kőszínházakban is.
Vera projektje, ‘A dal a szívnek’ egy olyan workshop sorozat, amelynek során a Baross utcai Vázsonyi Vilmos Idősek Otthoni lakóival közösen énekel, zenél a tűz körüli éneklés rítusát és hangulatát megidézve egy közösségi térben. Azokat a dalokat éneklik amelyeket az idősek jól ismernek, legyenek azok népdalok, táncdal fesztivál slágerei, katonadalok, sanzonok, szerenádénekek. „A dalok összekötnek minket, a dalláncokban kortól és mentális állapottól függetlenül megnyílik a múlt és kollektívvé válik a jelenben. A dalok emlékeket és érzéseket idéznek meg, amelyeket megosztunk és újraélünk, osztozunk azok hangulatában. A kórus egy záróbál keretében előadja majd a dalokat a többi lakó, hozzátartozók és szűk közönség körében, amit beöltözős táncos bál követ. A foglalkozásokat Cseh Andris zenésszel tartom közösen, aki évek óta énekel önkéntesen idősekkel.