Bethlen Oc

Nyílt felhívás – Szólj bele, hogy a Bethlen Téri Színház miként erősítse kapcsolatát a környékkel!

A Bethlen Téri Színház megújulni készül, hogy a jövőben hatékonyabban, környezetbarátabb módon működjön, és a környék életében is nagyobb szerepet játsszon . A négyéves projekt része a színház környezetének zöldítése, és a közösség számára is elérhetőbb terek létrehozása. A fejlesztés során fontos szerepet szánunk olyan önkénteseknek, akik szívesen megismernék az intézmény működését, és közösen gondolkoznának a környék számára kiaknázható lehetőségeiről.

A jelentkezők 4 alkalmas műhely keretében dolgozhatnak helyi szervezetek és különböző szakmák képviselőivel február-március folyamán. A műhelyek célja, hogy szempontokat fogalmazzanak meg a színház felújításáról szóló építészeti ötletpályázázat felhívásához. A részvételi csoport egyik tagja a tervpályázat bíráló-bizottságában is szavazati jogot kap.

Ez a felhívás neked szól, ha
● elmúltál 18 éves
● valamilyen módon érintett vagy Külső-Erzsébetvárosban
● bővítenéd kapcsolataidat a kerületben
● vannak ötleteid, hogyan lehetne jobbá tenni a Bethlen teret és környékét
● érdekel a színház világa, különös tekintettel a kortárs tánc és az újcirkusz műfajára
● követni szeretnéd a a Bethlen Téri Színház megújulását
● szeretnél egy sokszínű, inkluzív csapatban dolgozni

Kiválasztási kritériumok

● a közösség és a környék ismerete (Budapest, Külső-Erzsébetváros)
● ambíció a közösség és a környék fejlesztésére
● lelkes érdeklődés a projekt iránt
● aktív törekvés a saját nézőpont, fejlesztési ötlet behozására

Jelentkezz február 15-ig az alábbi űrlap kitöltésével:
https://docs.google.com/forms/d/18WB-zuQuBhz3_0Ogarhc6_3b_XqiORTdxdDtWwpuW4U/edit

A műhely résztvevői 2 főre szóló jegyeket kapnak a Bethlen Téri Színház egyik tavaszi előadására.

Ha további kérdésed van a felhívással kapcsolatban, fordulj hozzánk bizalommal:
Dézsi Fruzsina
dezsi.fruzsina@proprogressione.com

A program a LIFEBauhausingEurope projekt keretében valósul meg. A projekt egyik célja, hogy demokratikus példát mutasson a helyi önkormányzatok és más, kultúráért felelős szervezetek számára, a művészeti támogatás és pályáztatási gyakorlatok terén, valamint hogy a helyi közösségeket képessé tegye saját kulturális igényeik támogatására.

A LIFEBauhausingEurope projekt az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg. A kifejezett nézetek és vélemények kizárólag a szerzőkhöz tartoznak, és nem feltétlenül tükrözik az Európai Unió vagy a CINEA álláspontját, ezért sem az Európai Unió, sem a támogatást nyújtó hatóság nem tehető felelőssé értük.

További információk a projektről:
https://proprogressione.com/projekt/life-bauhausing-europe/