Pp10 2

Tíz

Elkezdődött egy új év, sőt egy új évtized, és ez mindig lehetőség a visszatekintésre, értékelésre is. Tíz éves a Pro Progressione, avagy a PP is. Vagyis… volt tavaly, de az ugye nem számít. Illetve tulajdonképpen nem is tavaly, hanem ki tudja mikor… Nekem mindenesetre 2010-ben indult igazán, s ezért arra jutottunk, eljött az ideje, hogy visszatekintsünk erre az évtizedre; újra megszólítsuk azokat, akik hosszabb-rövidebb ideig részt vettek a PP munkájában; művészként, résztvevőként csatlakoztak valamelyik programunkhoz. Hosszú út volt, sok kitérővel, sok kudarccal, de még ennél is sokkal-sokkal több sikerrel és örömmel. Szeretnénk ennek így, egy évtizednyi munka után közös emléket állítani mindazokkal együtt, akik így vagy úgy részesei voltak a sok élménynek.

Logo Web WhiteA visszatekintésnek két módját választottuk: 

 elindítjuk ezt a blogot, ami az első pár hónapban a nosztalgiáról fog szólni – az elmúlt 10 év projektjeire fognak a résztvevők, barátaink visszaemlékezni; 

– készülünk egy meglepetéssel is – egy olyan eseménnyel, ahol személyesen is meg tudjuk majd ünnepelni ezt az évtizedet. 

A visszatekintést nem is kezdhetnénk mással, mint magával, a „legendás” névvel. Az elmúlt években sok kérdést kaptunk: honnan jön, mit jelent, – és a kedvencünk – miért választottunk olasz nevet? A Pro Progressione valójában latin, mert abban az időszakban, amikor nevet kerestem cégemnek, még frissen élt bennem középiskolai latin tanárnőm, Bárczi Ildikó emléke, akitől előző évben vettünk végső búcsút. Úgy éreztema névvel valahogy emléket állítok neki is, miközben kifejezem erős kötődésünket az európai civilizáció gyökereihez. Mivel már akkor is cél volt a hazai művészeti (akkor kizárólagosan előadóművészeti) élet fejlődésének támogatása, a név a fejlődésért latin fordítása lett.

Ahogy kristályosodott a tevékenységünk, adta volna magát, hogy a nevet is az új irányokhoz igazítsuk, de a Pro Progressione, avagy a PP egyre inkább branddé vált, egyre többen ismerték meg a nevünket. Így a név végül maradt, és éppen 10 évesen döntöttük el azt is, hogy most már marad is velünk, és erre építjük fel identitásunkat. A négy pillér, amit 2020-ban álmodtunk meg, azaz a PP ArtsPP CultPP Sound és PP Social is mind erre a névre utalnak vissza. 

Pp Logo 500 PixelAz, hogy a kis kulturális ügynökségkezdemény 10 év alatt milyen utat bejárva, milyen programoknak köszönhetően nőtte ki magát a mai PP-, a következő három hónap során, a résztvevők emlékein keresztül mutatjuk be. Kövessétek a blogunk, hogy megismerhessétek a történetünket!

S hogyha a történetet már bemutattuk, a blog az aktuális események, programok személyes hangvételű felületeként fog tovább élni, ahol megismerhetitek a velünk dolgozók saját élményeit, és talán kulisszatitkokat is megosztunk majd veletek. 

Ha eddig még nem tudtátok, de szeretnétek jobban megismerni, mivel is foglalkozunk valójában, nézzétek megújult weboldalunkat!

Facebook oldalunkat itt követhetitek: https://www.facebook.com/ProProgressione