Academy20 1

Academy for Actors of Civil Change ’20

Ahogy a neve is tükrözi, az évről évre megvalósuló Erasmus+ projektünk 2020-ban a társadalmi változás elősegítésére fókuszálva folytatja tevékenységét. A nyolc országból érkező, szociális területen dolgozó résztvevők a 2 hetes tréning során különféle nem formális, művészeti módszerekkel ismerkednek meg és lehetőségük lesz ezek kipróbálására is a szakmai mentorok segítségével. A projekt zárásaként egy nyílt nap kerül megrendezésre, melyen az e területen tevékenykedő szakemberek vesznek részt mind hazai, mind a partnerországok régióiból, ezáltal biztosítva a szociális területen dolgozók hálózatának szélesítését.

Projektünk célja, hogy elősegítsük a hátrányos helyzetű fiatalok bevonását a saját életükről és az őket érintő témákról folytatott diskurzusba. Szeretnénk nyitottabb, céltudatosabb, innovatív és kreatív készségekkel rendelkező szociális munkásokat és ifjúsági szakembereket képezni, akik nem csupán a kéthetes program során, de azon túl, saját közegükben is alkalmazni tudják majd az itt tanultakat. Célunk továbbá bővíteni a SAP (Social Art Practices) hálózatát, amely elősegíti, hogy a hasonló érdeklődésű egyének ne csupán saját közösségükben, de határokon átnyúlóan is működhessenek.

2020-ban a hátrányos helyzetű fiatalokat érintő témát választunk ki és erre koncentrálunk. A választott témáról kevésbé esik szó, és nem csak a résztvevők munkája kapcsán érzékeny téma, hanem a mindennapi életüket is érinti.

A projekt a szociális, oktatási és művészeti területen dolgozó résztvevők képzése által fontos problémákra hívja fel a figyelmet, amelyekről ritkán esik szó. Hosszú távú célunk a társadalmi különbségek csökkentése, a tapasztalatcsere és egymás megértésének elősegítése, valamint európai szintű szociális programok kezdeményezése a hátrányos helyzetű fiatalok számára.

A csereprogramunkkal nem csak a résztvevőket támogatjuk, hanem szakterületükön dolgozó csoportokat is. A résztvevők szélesebb látókörre tesznek szert a projektben való részvétel által és megtapasztalják a különböző kultúrák és szubkultúrák közötti különbséget.

Projekt
menedzser

Gordos Katalin

Projekt időszak

2020-2021

Partnerek

Anadolu University (TR)
Asociación Raíces de Coriander (ES)
Studio Skit (PL)
Kulturanova (RS)
Sineglossa (IT)
Záhrada (SK)
Di Mini Teatro (FR)